Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
Irodalmi ütközet, politikai erőpróba
formálisnak bizonyult, mert Fekete Gyula javaslatának elfogadása után következett a betervezett puccs. A nemzeti oldal sorra javasolta jelöltjeit. A leginkább érthető fellépés a tekintélyt teremtő orgánumú és fellépésű Czine Mihályé volt. Ő egyszerűen elhagyni javasolta a Pándi Pál, Szabolcsi Miklós, Nemes György által fémjelzett társaságot, s helyette a nemzeti demokratákat, a Kiss Ferenc-Bata Imre- vonal tagjait jelölte a szavazólapra. Összesen 18 újabb név hangzott el s került fel a listára. A közgyűlés a szavazatok leadása után tovább folytatódott, s bár egyre inkább érdektelenségbe fulladt a vita, mégsem ment el senki. Az izgatott várakozást este fél hétkor oldotta fel Féja Géza eredményt kihirdető felolvasása. Az utólagosan felvett nevek közül öten kerültek be a Választmányba: Csoóri Sándor (33. helyre került a rá adott szavazatok alapján, pedig eredetileg jelölve sem volt), Czine Mihály, Kamondy László, Keresztury Dezső és Szakonyi Károly. Az MSZMP által támogatottak közül ezzel szemben kiesett Nemes György, az Elet és Irodalom főszerkesztője, Jovanovics Miklós, az Új írás főszerkesztője, és Almási Miklós, a Kritika című lap főszerkesztője. Rémisztő esemény volt. Ha még azt is hozzátesszük, hogy Szabolcsi Miklós irodalomtörténészt és Hidas Antal írót is kiszavazták, akkor végképp láthatóvá vált, hogy az Aczél-vonal súlyos és váratlan vereséget szenvedett. Elképesztő fejleménynek látszott, hogy a három vezető irodalmi lap főszerkesztője kikerült az írószövetség választmányából. A legtöbb szavazatot Nagy László kapta, 230 szavazótól 190 vok- sot szerzett meg. Juhász Ferencre és Weöres Sándorra 187-en, Németh Lászlóra 186-an, Sánta Ferencre 182-en, Illyés Gyulára 181-en szavaztak. A további sorrend: Lengyel József, Dobozy Imre, Szabó Pál és Fekete Gyula. E tíz író közül addig csak öten voltak választmányi tagok, tehát a nemzeti kör - ha úgy tetszik - érvényesítette értékrendjét. További biztató jelzés volt az is, hogy a végső sorrendben az utolsók közé kerültek a voksok tekintetében a hivatalos kultúrpolitika szószólói, Pándi Pál, Mesterházi Lajos, Tóth Dezső és Király István (ő lett a 47., azaz az utolsó bekerülő). Ez a sikeres mini lázadás és a belügyi szolgálatok vészjelzései összeértek a kultúrpolitikai vezetés fejében. Nemcsak haragot gerjesztettek, hanem el is gondolkodtatták őket a továbbiakról. Sokáig visszhangzott még Pándi és Szabolcsi fülében a debreceni delegátusok vidám népdalozása a szavazás eredményére várva, melynek vezérszó233
