Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)

Perek, ítéletek, a megfélemlítés kísérlete

szerepét, hogy a három napra meghívottak jól elkülöníthető csoportokra oszlottak. Az első napon a népi írók törzse volt hivatalos az ünneplésre, Németh László és Illyés Gyula mellett ott volt Remenyik Zsigmond, Szabó Pál, Tamási Áron, Veres Péter és Keresztury Dezső továbbá Barcsay Jenő festőművész, Illés Endre író, a Szépirodalmi Könyvkiadó irodalmi osztályának vezetője s természetesen a szervezők, Püski Sándor és Zsigmond Gyula. A megbeszélésen sok mindenről szó került. A népi írók elitcsapata és a szélesebb társadalmi bázist alkotók is tartottak a hatóságok megtorló akcióitól, ezért eldöntötték, hogy szervezett csoportosulást nem alakítanak, hanem kisebb irodalmi, kulturális akciókkal próbálnak kedvezőbb feltételeket elérni. Ennek során került szóba, Illés Endrével tárgyalva, hogy a Szépirodalmi Könyvkiadó több kötetet jelentethetne meg a népi írók régi munkáiból, s elhangzott az is, hogy az MSZMP-n belül leginkább Aczél Györgyhöz érdemes kapcsolatot keresni, tőle remélhető nagyobb megértés, s nem Kállaitól.

Szóba került természetesen az írás vagy nem írás kérdése, azaz a hallgatás vagy publikálás problémája. Ekkor már megjelent Tamási Áronnak az Elet és Irodalom 1957. karácsonyi számában a „Szellemi tisztesség” című írása, mellyel kapcsolatban Németh is úgy nyilatkozott, hogy „az írónak írni kell, benne kell élni korában még akkor is, ha az mocsár, mert másképp elszakad a valóságtól, elszakad a tömegektől, s ebben az esetben nem is tudja kifejezni a nép gondolatvilágát, annak gondját-baját”. Ezzel szemben Illyés Gyula mereven azt az álláspontot képviselte, hogy nem kell írni, a régi könyvek kiadását kell szorgalmazni, s ő a maga részéről mai írások elhelyezését, megjelentetését meg sem kísérli. A társaság végül is Némethtel értett egyet, megpróbálták a megszólalás révén a lehető legtöbbet elérni, s ehhez kérték Illés Endre segítségét.

A második napra olyanokat is meghívtak, akik a nemzeti erők perifériáján helyezkedtek el, nem feltétlenül támogatták törekvéseiket. Ez volt a legnagyobb létszámú társaság, a meghívottak általában feleségükkel jöttek el. Ez a nap leginkább egy társasági eseményre emlékeztetett, ám a megjelentek összetétele jelezte, hogy az egyes szekértáborok közeledésére mutatkozik remény. A belügyes beszámolókból kiderül, hogy ott volt Féja Géza, Sinka István, Vas István, Erdélyi József (ő rövid idő után dühösen otthagyta a találkozót, mivel ingerelte a rendszerhű és zsidó származá161