Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)

A ius murmurandi évei

süllyedtél a szarban?”173 Illyés az alpári stílus és a durva támadás miatt úgy vélte, hogy védelmet kérhet Kállai hivatalos főnökétől, Kádár Jánostól, s jóindulattal fordult hozzá levélben július 9-én, kérve az ügy kivizsgálását: „Általad kérem, de pályámat és életemet téve rá, állapítsa meg azonnal hites írásszakértő és törvényszéki ujjlenyomat-vizsgálat, hogy otromba provokáció történt: azt a névtelen levelet nem én írtam. Soha nem írtam névtelen levelet. Amilyen eredetű, természetű és alap nélküli az egyik vád, olyan a másik. Bizalommal kérem válaszod, a továbbiakban mitévő legyek.” Kádár nem késlekedett a válasszal, két nap múlva Kállaihoz hasonló stílusban, bár némileg kulturáltabb formában utasította el Illyést: „Érdemi választ nem tudok adni. Ugyanis más irányú elfoglaltságom miatt nem vállaikozhatom arra, hogy számodra postás és írnoki munkát végezzek. Ha úgy gondolod, hogy a szóvá tett ügy további tisztázást kíván, akkor azt légy szíves és végezd el az én személyes közreműködésem nélkül.” A hangnem és stílus olyan méretű gyűlöletet jelzett, mely megmagyarázhatatlan volt. A nemzeti erők valóban kritikával illették minden lehetséges fórumon a hatalmat, de soha nem álcázva, áttételesen, illegálisan, „vérgőzösen”. Bírálatuk mindig megmaradt a kulturáltság keretében és a nyilvánosság szintjén.

Azt csak a történet hitelessége miatt teszem hozzá, hogy két évvel később Illyés az 1963. augusztusi naplóbejegyzésében vallomást tett az ügyről: „Ez a vers hitem és szándékom szerint egy nyári határban tett éjszakai gyaloglás hangulatát festi csupa tárgyilagos, szigorúan csak onnan vett, oda való motívummal. Ha sajnálkozva is, de bensőmben nyugodtan fogadtam a félreértést, amely a verset - allegóriának bélyegezte. Az allegóriát múltszázadbeli, tehát napjainkra elócskult műfajnak tartottam; eszközül használását, mondhatnám, írói igényem tiltotta. Valóságszemléletű versíró vagyok; nemcsak az allegóriát nem állhatom, hanem közelebbi származékát, a szimbolizmust sem. Egész munkásságom leheli ezt. Nem volt kételyem tehát, hogy igazamat egykor maga a letaglózott vers kivívja. Segédkezésem nélkül is fölkel, letisztítja a port s a szennyet nemcsak magáról, hanem rólam is; merőben azért, mert ami

173 Maróti István: Illyés Gyula és a kultúrpolitika. In Költő, felelj! Tanulmányok Illyés Gyuláról. Budapest, 1993, Petőfi Irodalmi Múzeum, 36.

151