Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
Védekezésre ítéltetve
Veres Péter, aki a marxizmus lényegét - vagy inkább azt, amit a marxizmus lényegének tekint - hajlandó volt vállalni, öntudatlanul veti el a marxista világnézet alapjait. Az, ami Németh Lászlónál a polgári műveltség negatív terméke, Veres Péternél az osztályhelyzetből eredő gyermekbetegség, amelyből eddig nem tudott kigyógyulni.”125 Molnár Erik mindkettőjüket gyógyíthatatlan esetnek tekintette, véleménye szerint a nacionalizmus sötét világából képtelenek kilépni. A történészek tanácskozásán nem volt vita, előre felkért hozzászólók voltak. Andics Erzsébet például arra hívta fel a figyelmet, hogy „a harmadikutas nézetekről, a »minőség forradalmáról« a különböző népies illúziókról évek óta hallgattunk, azokat nem cáfoltuk. Nem tartottuk érdemesnek, azt gondolván, eléggé megcáfolta ezeket az élet. Nem csoda, hogy még leghűségesebb útitársaink fejében is a népies ideológia nem egy hamis »tétele« csaknem a maga őseredeti érintetlenségében konzerválódott, sőt ezen a téren határozott visszaesés volt tapasztalható.”126 Érthető tehát, hogy miért kellett elővenni a revizionizmus felszámolását követően a nemzeti demokraták kérdését. A kommunisták számára olyan volt ez az erő, mint a métely, mely lassan beszivárog a társadalom érzékeny rétegeibe, az értelmiség körébe, s rámutat a kommunista ideológia és politika tévedéseire, hiányosságaira, bűneire. A konferencián szintén előadást tartó Laczkó Miklós az Állásfoglalás szellemében arra is rámutatott: a revizionizmus és a népies áramlat szorosan összekapcsolódott 1956 októberében, amit azzal igazolt, hogy a disszidensek táborában a két áramlat képviselőinek gyors közeledése következett be. Kiemelte a figyelmeztető tanulságot, hogy a harmadikutasság és a nacionalizmus szocialista viszonyok között az osztályharc belső logikája következtében a kispolgári irányzatok találkozásához, szovjet- és szocialistaellenességhez, ellenforradalomhoz vezet.127 Nem kevesebbet állapított meg tehát Laczkó ismét, minthogy 1956 gyakorlatilag a nemzeti erők által gerjesztett és vezetett felkelés volt. 125 Molnár Erik: Irracionalizmus és ösztönösség. Magyar Tudomány, 3/12 (1958), 410. 126 Történészvita a népiesek történet-felfogásának főbb kérdéseiről. Magyar Tudomány, 3/12 (1958), 439. 127 Irodalomtörténeti Közlemények, 63/2 (1959), 441. 118
