Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
Védekezésre ítéltetve
1957 végére a magyar emigráció is ocsúdni látszott zsibbadt állapotából. A népi emigráció tagjait ugyanaz a kérdés foglalkoztatta, mint a hazaiakat. Meddig terjedhet a kompromisszum? Kovács Imre, akit mind az emigrációban, mind itthon ismertek és elismertek, értékelve a felkelés folyamatát és eredményeit, arra a megállapításra jutott, hogy csak a kompromisszum lehet a megoldás. „A magyar forradalom két feltételt teljesített - írta 1957 végén. — (1) Semlegesnek deklarálta az országot, amivel a »katonai ugródeszka« veszélyét megszüntette. (2) A gazdasági szocializmust meg akarta tartani, természetesen bizonyos korrekciókkal, mint például a szabad kezdeményezés kisebb üzemek és vállalatok alakítására, a szocialista nagyüzemeket munkástanácsok igazgatása alá kívánta helyezni. [...] Felelős hazai körök, az egész úgynevezett harmadik utas Magyarország és az emigráció józan elemei, a forradalmi program következetes képviselői, ma is vallják és vállalják ezeket az elveket. A kompromisszum a szabadságjogok és a parlamentáris demokrácia kérdésében a legnehezebb. Sem a magyarság otthon, sem mi idekint az emigrációban, nem adhatjuk fel a szabad élet legfontosabb biztosítékait, a demokratikus intézményeket és a parlamentáris kormányzást. Lehet-e ebben a kérdésben egyezkednünk? Véleményem szerint igen! A magyar nép sokat tanult a forradalomból, főleg pedig a szabadságharc leveréséből. Megtanulta, hogy országa hol fekszik, mik az erőviszonyok körülötte és a nemzetközi politikában, és elsősorban azt, hogy a maximalista frázisok mit érnek. A maroknyi, megijedt kommunista párt és az ugyancsak maroknyi reakciós és múltba néző jobboldali csoportok között ma a »harmadik erő« a legfontosabb politikai tényező Magyarországon. Egy nap Moszkvának realizálnia kell, hogy okosabb lenne ezzel a tényleges erővel megegyezésre jutni, mint az opportunistákból álló kommunista párttal uralmuk biztosítására a meddő kísérletezést tovább folytatni, vagy az ellenforradalom ostoba meséjével a tényeket letagadni. A kompromisszum lényegében azt jelentené, hogy a hatalmat meg kell osztani a magyar nép és a kommunista rezsim között, aminek politikai kerete a felújított negyvenötös koalíció lehetne, a legalkalmasabb időben megtartott szabad választásokkal a tényleges és stabilabb képlet kialakítására; gazdaságilag az ipar érintetlen szocialista struktúráját kiegészítené az életre keltett kisipar és középvállalkozás, a parasztság maga döntene a termelési 101
