Domján Dániel Ferenc: Kényszerpályák és külön utak. Hírszerzés, diplomácia és a magyar–jugoszláv kapcsolatok 1945–1956 - RETÖRKI Könyvek 48. (Budapest, 2022)

A kapcsolatok főbb állomásai

8181 A kapcsolatok főbb állomásai Szeptember végén Szántó megpróbálta összegezni és megmagya­rázni a június 28. utáni folyamatokat. Először a JKP 1948 júliusában tartott V. kongresszuson elhangzott szovjetellenes irányvonalat emelte ki, amit később azzal próbáltak kompenzálni a jugoszlávok, hogy a Duna­konferencián a szocialista országok irányába nyitottak, másrészt a horvát­országi usztasa-perrel azt próbálták bizonyítani, hogy „antiimperialisták”. Szerinte ez a kis idő csak egy nagy propagandaoffenzíva előkészítéséhez kellett. Először Magyarországot és Romániát támadták, a két nem szláv országot, kihasználva azt, hogy a jugoszláv nép még emlékezett a Horthy- és Antonescu-rendszerre. Csehszlovákiával és Bulgáriával fennálló rossz kapcsolataikat titkolni próbálták, de nem sikerült sokáig, ettől függetlenül Bulgáriával Jugoszlávia jó viszonyt akart kialakítani. A jelentések szerint a jugoszláv vezetők először nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy a jugoszláv nép támogatta Sztálint és a Szovjetuniót, így próbálták a viszonyt látszólag javítani, azonban szeptemberre már ellenük fordultak. 374 A jugoszláv belügyminisztérium szeptember 25-én kiadott egy közle­ményt azokról a román, albán, bolgár és magyar állampolgárokról, akik június vége óta Jugoszláviába szöktek. Eszerint szeptember 25. és október 25. között 64 magyar állampolgár szökött át Jugoszláviába, foglalkozásuk szerint 24 munkás, 19 paraszt, 4 tisztviselő, 2 katonai személy, 9 szabad foglalkozású, 6 ismeretlen foglalkozású. A belügyminisztérium tájékoz­tatója szerint többségük párttag, és politikai menekültként érkezett Jugoszláviába.375 Az ellenkező irányba, tehát Magyarországra menekülő személyekről is van tudomásunk. 1948. július 12-én Dudás Lajos, a JKP tagja két társával együtt Magyarországra szökött, mivel – a magyar beszá­molók szerint – nem támogatták a Titót elítélő határozatot. A Borba egy cikkében azonban arról számolt be, hogy Dudás „magyar nacionalistaként egy ideig szimpatizált a megszállókkal”. 376 374 MNL OL XIX-J-4-a Belgrád 345/biz. 1948, 3. doboz. 375 MNL OL XIX-J-4-a Belgrád 457/biz. 1948, 3. doboz. 376 Vukman Péter: Moszkvától Londonig... i. m. 73 .

Next

/
Thumbnails
Contents