Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban, 1987-1989 - RETÖRKI könyvek 47. (Budapest, 2021)
PÁRTVONAL, KETTŐS HATALOM - Lépéshátrány
96 Hatalomtechnika a pártállam végóráiban 2. Pártvonal, kettős hatalom Imre és Nyers Rezső PB-tagságát, főként azért, mert a politikai vezetésbe történő bevonásuk által kevesebb valószínűséggel válhattak „zászlóvá az ellenzék kezében”. Kádár említést tett mind Pozsgay Magyar Demokrata Fórummal ( MDF) , mind Nyers Rezső Új Márciusi Fronttal (ÚMF) való, „a párthoz méltatlan” kapcsolatairól, amiért „nevelési célzattal” mindkettejüket figyelmeztetésben részesítette még a pártértekezlet előtt. 181 A Valerij Muszatovval folytatott beszélgetésben Kádár János elmondta, hogy körül belül két évvel korábban (1986) kezdett el gondolkodni saját távozása lehetőségéről. Ennek folyamatában szemelte ki Grósz Károlyt − és küldte állami vonalra, hogy a Minisztertanács elnökeként tapasztalatot szerezzen − mint a főtitkári posztra legalkalmasabb jelöltet. „[...] Csak olyan emberek törekszenek minél hamarabb elfoglalni a pártvezetői széket, akik nem ismerik a munkánkat. [...] A mi beosztásunkban kiegyensúlyozottnak kell lenni és nem szabad, hogy túl nagy ambíciói legyenek az embernek.” 182 Visszatérve a Grósz Károly által pártértekezleten elmondottakra, beszédében utalást tett a hatalomgyakorlás enyhén megváltozó gyakorlatára. Egyrészt cselekvő és a viszonyokat alakító kormányról beszélt, azzal a fontos kitétellel, hogy az kettős alárendeltségben működik. Megfogalmazásában nagyon finoman ugyan, de retorikai szempontból egyértelműen jelezte azt a hangsúlyváltozást, ami a kormány munkáját a parlamenttel fennálló kapcsolatainak természetében kezdte jellemezni. Álláspontom szerint Pozsgay Imre addigra egyre dinamikusabb politikai működése, majd a pártértekezletet követő államminiszteri megbízatása tükrében Grósz részéről árulkodó célkitűzésként fogalmaz ódhatott meg, hogy a kormány megújuló munkastílusának hangsúlyos eleme lesz a társadalmi szervezetekkel való együttműködés és a folyamatos párbeszéd. Az Országgyűlésre − szerepének átszabása és megújuló működésének már látható motívumai alapján − a pluralizmus megjelenésének kifejezésére alkalmas, de kontrollálható intézményi közegként tekinthettek. 183 hivatkozunk a forráskiadványra. A szakmai anyagok felhasználását a RETÖRKI alapító főigazgatója tette lehetővé.) 181 Uo. 182 Uo. 183 „A »reformok« valós indokait nehéz lenne feltárni.” Vö.: Smuk Péter: Az Országgyűlés funkcióinak fejlődéstörténete – 1985−1990. Jog, állam, politika (1. évf.), 2009/3. [36–63.] 39.
