Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban, 1987-1989 - RETÖRKI könyvek 47. (Budapest, 2021)

VÁLSÁG, NEM TERMELŐ TERÜLETEK, REFORM - Nem titkos, de nem nyilvános

67 Nem titkos, de nem nyilvános megteremtette az alapjait annak, hogy állami keretekben is intézmé­nyesen megindulhasson a munka a politikai felépítmény egészének korszerűsítésére”. 107 Sárközy Tamás megfogalmazása szerint Kulcsárral és Kilényivel hatá­rozták el, hogy viszonylag gyorsan összeállítják az ún. Előkoncepció t annak érdekében, hogy 1987−1988-ban egyes intézmények átalakítására sor kerüljön. Arra alapoztak, hogy a tudományos műhelyekben már számot­tevő anyag és eredmény állt rendelkezésre. Ezeket az eredményeket felhasználva, ezekre alapozva állították össze azt a szintézist , vagyis az Előkoncepciót . Az alapelveket Sárközy a maga, Kilényi és Kulcsár eredményének tekinti. Munkájuk tematikus megosztása a következőképpen alakult: a párt és az állam kapcsolataira vonatkozó rész Kulcsár, az alkotmánnyal és az Országgyűléssel foglalkozó Kulcsár és Kilényi, az igazságszolgáltatás ról szóló Kulcsár, a kormányzati szervezetrendszer és érdekképviseletek Sárközy munkája volt. Az Előkoncepció Sárközy értékelése szerint – mint ahogy arról már a bevezető fejezetben is szó esett – kevéssé vált ismertté, a politikatör­téneti percepcióban lényegében eddig ismeretlen volt. „Nem került úgy publikálásra, mint a Fordulat és reform , a sajtóban később is elhallgatták, bár elfogult véleményem szerint legalább olyan jelentőségű volt, mint a közgazdász kollégák anyaga, főleg azért, mert Grósz Károly kormánya lényegében ennek alapján tevékenykedett, és az 1988−89-es törvényal­kotás – egészen a kerekasztal-megállapodásig – ezen kötet elvi alapjain nyugodott” – értékelte könyvében Sárközy Tamás munkájuk mibenlétét, jelentőségét és sorsát. 108 Figyelemfelkeltő az Előkoncepció bevezetőjében a ’86-os PB-határozat értelmezésére vonatkozó megfogalmazás: „[...] kétféleképpen is lehet értelmezni. Egyfelől a sok másodlagos részfeladat, vagy technikai problémák szerepeltetése azt a látszatot kelti, mintha csak [kiemelés: R. A. L.] adminisztratív értelemben vett racionalizálásról, költségvetési kiadás és létszámcsökkentésről volna szó az állami költségvetési hiányának csök­kentése jegyében. Másfelől viszont a Politikai Bizottság határozatának főleg a kormányzati irányítással összefüggő részei az államszervezet átfogó 107 Előkoncepció, 3. 108 Sárközy i. m. 2012, 136.

Next

/
Thumbnails
Contents