Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban, 1987-1989 - RETÖRKI könyvek 47. (Budapest, 2021)
Bevezetés
22 Hatalomtechnika a pártállam végóráiban Bevezetés koncepció egyfajta utánéléseként értékelhetjük a párt 1989 tavaszi törekvéseit, a szocializmus azonban ekkor még kevésbé jelenthetett „közös plat formot” mindegyik párttal. Ebben az értelemben tehát ismét az 1945-ös kérdés állt elő a fejlődés irányáról. „A koalíciós korszak a magyar történelemnek igen rövid, mindössze néhány éves időszaka 1945−48 között, ám ez a rövid szakasz a magyar demokratikus mozgalmak történetében mégis különös és izgalmas, történelmi jelentőségű mozzanat” – vélekedett Bíró Zoltán. 5 Az ő értékelése szerint akkor olyan demokratikus folyamat indult meg, ami az egész magyar társadalomnak jelenthetett volna perspektívát, nem csak egy osztálynak, vagy rétegnek.6 „Magyarországon a koalíciós korszak vége 1948−49-ben nem a koalíciós kormányzás végét jelenti csupán, hanem a demokratikus kormányzás, a társadalomirányítás végét is − folytatja Bíró, aki ugyanakkor leszögezte, hogy − „Mindez nem jelentette egyúttal a magyar társadalomban élő demokráciaigény megszűntét is.”7 Ugyanez az igény jelent meg ismét és vált meghatározóvá a ’80-as évek második felében felerősödve, a hatalom köreinek peremvidékén és azon túl. A fennálló hatalmi helyzetben a többpárti viszonyok elfogadása, a kormányzásba más politikai erő bevonása vagy arra tett kísérlet, a nyugati-kapitalista tőke és kölcsön révén kialakított függőségi helyzet előidézése – a Szovjetunióval és a szocialista tömbbel fennálló szövetségi rendszer tagjaként − olyan politikai lépések („engedmények”), amelyeket a kommunista vezetés elsősorban a rendszer, a hatalom megmentése érdekében tett. Ezek eredménye volt az ország viszonylagos stabilitásának megőrzése, de csak mint a hatalom megtartásának „mellékhatása”. Hasonló léptékű engedményekre utoljára Nagy Imre kényszerült 1956-ban. Akkor a második szovjet beavatkozás végül meggátolta abban a kompromisszumban, amivel a kialakult válságon úrrá próbált lenni. A válságkezelés során a hatalom stabilizálása érdekében tett engedmények (és azok valószínű nemzetközi kihatásai) azonban a kormányzó hatalom külső megbuktatását eredményezték. Ez vezetett Kádár János hatalomba helyezéséhez és végül Nagy Imre kivégzéséhez. A történelmi előzményeket – mint analógi á t − a Kádár 5 Bíró Zoltán: Saját út. A „Harmadik út” és az 1945. utáni Válasz folyóirat gondolatköre . Budapest, Püski, 1998. 74. 6 Uo. 7 Uo.
