Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban, 1987-1989 - RETÖRKI könyvek 47. (Budapest, 2021)
PÁRTVONAL, KETTŐS HATALOM - Ügyintézés helyett politizálás
127 Ügyintézés helyett politizálás Az új állandó bizottságokat elnökök vezették, akik a Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottság kivételével mind KB-titkárok voltak. A kivételt képező bizottság elnöke a főtitkár lett.264 Az állandó bizottságok lényege a testületi jelleg (nem apparátus) hangsúlyozása volt. A testületek tagjainak KB általi megválasztása egy – természetesen felülről, az érdekeknek megfelelően összeállított – személyi összetételt tartalmazó javaslatcsomag elfogadását jelentette. Erre már az 1988. december 15-i KB-ülésen került sor. 265 Az átalakítás csak kis mértékben érintette a KB mellett működő munkaközösségeket, csak a Pártépítési Munkaközösség szűnt meg, tehát maradt a: 1. Közgazdasági Munkaközösség, 2. a Művelődéspolitikai Munkaközösség, 3. a Szövetkezetpolitikai Munkaközösség, 4. a Tudománypolitikai Munkaközösség. A rugalmasan szerveződő munkaforma jelentette azt is, hogy a KB tisztségviselői − különösen a főtitkár és a KB-titkárok − feladataik ellátá sához munkacsoportokat vehettek igénybe. A munkacsoportokba tartozó szakreferensek a KB apparátusának részét képezték, és osztályvezető-helyettesi besorolásban látták el feladataikat. Az elgondolások szerint a párt főtitkára mellett: 1. egy Parlamenti, Állami, Jogpolitikai és Közigazgatási; 2. egy Nemzetközi és Biztonságpolitikai; 3. egy a szakszervezetek országos vezetőségeiben, a Hazafias Népfront Országos Tanácsában és a KISZ Központi Bizottságában dolgozó kommunista csoportokkal, valamint a Munkásőrséggel foglalkozó munkacsoportnak kellett megalakulnia. A KB titkárai mellett tevékenységi körük h ö z igazodó politikai és admi nisztratív feladatokat ellátó csoport lett kijelölve. 264 Uo. 265 MNL OL M-KS 288. f. 4. cs. 249. ő.e. Jegyzőkönyv az MSZMP KB üléséről, 1988. december 15. Benne: A Politikai Bizottság javaslata a Központi Bizottságnak a KB állandó bizottságainak és munkaközösségeinek összetételére, 79.