Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban, 1987-1989 - RETÖRKI könyvek 47. (Budapest, 2021)
Előszóféle a könyvhöz
10 Hatalomtechnika a pártállam végóráiban jóváhagyásért vagy intésért. A Szovjetunió kommunista pártja el volt foglalva a maga bajával, bólogatott vagy ímmel-ámmal adott tanácsokat. A hűséges magyar kommunisták bajban voltak. Kénytelenek voltak maguk dönteni. Az öreg Kádár is megpróbálkozott, majd utána ment a portára tájékozódni Grósz Károly, végül Németh Miklós, és ki tudja hányan még a hazai kommunista vezérek után. Hiába. A rendszer visszavonhatatlanul haldokolt, és ezt a hívő kommunista Grósz nem tudta, nem is akarta elfogadni. Lassan körülötte a vezérek mind reformkommunisták lettek – maga Grósz is –, és voltak közöttük radikálisabbak, s voltak lágyabbak. A radikálisabb reformerek közé tarozott Pozsgay Imre és Szűrös Mátyás, a lágyabbak közé Németh Miklós néhány társával együtt. Látszólag lényeges különbség volt köztük, de valójában inkább csak az volt a kérdés, hogy ki mikor került a trónra. Grósz pedig vergődött köztük, immár ő is egyféle reformpolitikusként. Az a három év nagyon nehéz időszak volt a kommunistáknak. Maguknak sem akarták bevallani a rendszerük teljes kudarcát: marad-e a szocializmus megreformált formában valamilyen kompromisszum révén, vagy következik a kapitalizmus, az európai elvek és gyakorlat alapján menthetetlenül. Nem maradt más hátra, mint a reformmal való nagy kísérletezés. Mindenek előtt arra a felismerésre kellett építeni, hogy a gazdaságban végrehajtott változások mind csődöt mondanak anélkül, hogy érdemi politikai változásokat is végrehajtanának. Belefogtak hát abba is, készültek az előterjesztések, a javaslatok. Riba András kiválóan érzékelteti azt a lázas s ugyanakkor ellentmondásokkal terhes munkát, amit a párt különböző vezetői végeztek. Arra is rájöttek, hogy az állampárt monopóliumáról le kell mondaniuk, el kell fogadni a plurális szocialista tárasadalom létét, de egy esetleges koalíciós kormányban is meg kell őrizni a kommunista párt hegemóniáját. Már Grósz is észrevette, hogy a párt és a kormány szere pében is változtatni kell. A kormányra hárult az igazi vezető, döntéshozó szerep és ehhez átalakították a párt belső szerkezetét. Ez az átalakítás azonban nem hozott megoldást. Csak annyit, hogy a miniszterelnök szabadabban dönthetett. Németh Miklós – akárcsak Grósz – egy ideig még hitt abban, hogy valamilyen formában a szocializmus menthető. Ám az események – és bennük az egyre erősödő ellenzék tevékenysége, valamint a szovjetek elbizonytalanodása – végül lefegyverezték a kommunista elitet. Fegyvereket, fegyveres erőket megmozdítottak ugyan, Előszó
