M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
Bevezető gondolatok
9 ahogy Illyés Gyula néhány évvel ezelőtt megjelent ’56-os naplójegyzeteiben fogalmaz: „Ma is szemem előtt a diósgyőri inasok fölvonulása. Akkora nemzeti zászlókat vittek (a házakból dobálták le nekik nagy integetésükre), hogy majd eldőltek a szélben. Elsősorban nemzeti forradalmárok voltak, pontosan érezve, miért s miképp azok. [...] Arról volt szó, hogy a magyar legyen ismét magyar – a Csallóközben, a Székelyföldön is. Mert ilyen hangokat lehetett hallani még ott, Miskolcon is.” És persze az emlékezet horizontját nemcsak térben, de időben is ki kell tágítanunk. A rendszerváltás megszüntette ’56 értékelésének korábbi béklyóit, és felszabadította a gondolkodást – de nyilvánvalóan össze is zavarta a frontokat, és kikezdte az egységet. A korábban érvényes és kötelezően hirdetett narratíva (Strausz Péter ) – amely természetszerűleg különbözött az egyéni és családi emlé kezettől – a rendszerváltással nem volt tovább tartható. Mivel a forradalom ügye a politikai beszédtér egyik központi eleme lett, a magát újradefiniálni – vagy legalábbis újrapozicionálni – szándékozó hatalomnak is kezdenie kellett vele valamit (Szekér Nóra , Riba András László ). De a szabad beszéd a korábbi ellenzéken belül is kiélezte a frontokat: az első választás utáni – az igazságszolgáltatással, a felelősség kérdésével, a forradalom jellegével kapcsolatos –, helyenként elég lehangoló viták sem használtak ’56 emlékének (Kahler Frigyes ). Nem segítettek abban sem, hogy a magyar társadalom újra sajátjának, saját múltjának érezze azt a két hetet. Kötetünk a maga szerény eszközeivel ebben is segíteni próbál. Szerzőink egytől egyig azon élők és sajnos egyre nagyobb számban már eltávozottak emléke előtt kívánnak tisztelegni, akik azt a hatvanöt évvel ezelőtti két hetet a nemzet közös emlékezetének egyik legfontosabb sarokpontjává tették. Nagymihály Zoltán Bevezető
