M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
1. fejezet: Körvonalak
89 Zinner Tibor: Munkások és parasztok kegyelemre a bizottságok nem tartották alkalmasnak a legsúlyosabb ítéletek miatt szabadságvesztés büntetésüket töltő elítélteket, akkor olyan (miként 1957 nyarán Gáli Józsefnél és társánál, úgy most is tekintetbe vett határon túli) nyomós indokokra – mint az ENSZ Magyarországot elmarasztaló határozata, a szovjet „nagypolitika” érdekei stb. – volt szükség ahhoz, hogy más döntés szülessen. A washingtoni ideiglenes magyar ügyvivő, Zádor Tibor is az amnesztiarendeletnek a kedvező tengerentúli fogadtatásától tájékoztatott. 77 1960. június 21-én ülésezett és a szokásoknak megfelelő módon határozatokat is hozott az MSZMP PB. Ez alkalommal – mondhatni ismét, a szokásoknak megfelelően – „a belső reakció elleni harc néhány kérdéséről” is. Az ebben foglaltak egyfelől önmagukért beszélnek, másfelől azokról, akikért a harang szól. „Az ellenforradalom idején elkövetett bűncselekményekért a felelősségre vonás általában befejeződött. A BM szervei a feladatot lényegében a párt politikája alapján hajtották végre [saját kiemelés – Z. T.]. Felelősségre vonták az ellenforradalmi fegyveres csoportok, hatalmi szervek vezetőit, osztályidegen tagjait, a gyilkosságokat elkövetők többségét. Elősegítették az ellenforradalomban részt vett ellenséges elemek kiszorítását számos fontos helyről. Csapásokat mértek a visszavonuló, majd illegalitásban dolgozó ellenséges erőkre. [...] A bel- és külpolitikai fejlődés, s részben az adminisztratív intézkedések a belső reakciós erők között lényeges változásokat eredményeztek [...] a volt fegyveres ellenforradalmárokból álló csoportosulások száma az elmúlt évben nőtt. E csoportok egy része szervezetszerű ellenséges tevékenységet fejt ki.” Nem érdektelen, hogy miképp látta mindezt a belügyi elhárítás. Miért élénkültek meg a megtorlás idején, mit tettek ezek a „szervezetszerű” erőfitogtatók? „Egy új világháború vagy ellenforradalom lehetőségében reménykednek, igyekeznek egymást segíteni, erőiket összetartani. Bátrabban tartanak egymással kapcsolatot, élénken reagálnak a kül- és belpolitikai hírekre, rémhíreket terjesztenek, csoportosan hallgatják a Szabad Európa Rádió adásait.” Csoda, hogy ezeknek az embereknek a levegővételt azért engedélyezték. Ráadásul „az ifjúság egy részében visszhangra találnak a nacionalista, egyes csoportoknál a fasiszta eszmék”. Ha ez igaz, akkor a magyar oktatásügy nagy dicsőségére vált. „Ezek szüleinek mintegy 40%-a horthysta tiszt, fasiszta párt tagja vagy ellenforradalmár volt.” A belügyi tárca előterjesztése egyetlen célt szolgált az 1945 előtti időszak és az „ellenforradalom” résztvevőinek tudatos összekeverésével, összegzésével: ismételten alátámasztani egyfelől az „1600 fasisztával” szemben kíméletlen szigort hangoztató Kádárt, másfelől a pártkiadványt író belügyminisztert, Biszku Bélát, 77 284/1960 Sz. T. Zádor Tibor ideiglenes ügyvivő feljegyzése a Külügyminisztériumhoz a magyaramerikai viszonyi időszerű kérdéseiről (Washington, 1960. 05. 25.). In: Iratok a magyar–amerikai kapcsolatok történetéhez, 1957–1967. Dokumentumgyűjtemény. Szerk. Borhi László. Budapest, Ister, 2002, 254.
