M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
4. fejezet: Táguló láthatár
368 Sorsok és horizontok 4. Táguló láthatár tiszteletben tartásával. 3 Moszkva tehát jóváhagyta a többpártrendszert és a koalíciós kormány megalakítását? Nos, ez csak csalóka délibáb volt. A másnapi, október 31-i Politbüró ülésen Hruscsov bejelentette: „Felül kell vizsgálni az értékelést, a csapatokat nem vonjuk ki Magyarországról és Budapestről, kezdeményezően lépjünk fel a rend helyreállítása érdekében Magyarországon. Ha kivonulnánk Magyarországról, felbátorítanánk az amerikai, angol, francia imperialistákat. Ezt gyengeségünknek fognák fel és támadásba lendülnének.” Döntés született még arról, hogy Titóval meg kell beszélni mindezt, és „tájékoztatni a kínai elvtársakat, a cseheket, románokat, a bolgárokat.” Hruscsov még hozzátette: „Nagy háború nem lesz.” Vlagyimir Malin, az ülés jegyzője rögzítette még: „Egyetértenek: Zsukov, Bulganyin, Molotov, Kaganovics, Vorosilov, Szaburov.” 4 Minden eldőlt tehát október 31-én. Bizonyára már fogalmazták is – orosz nyelven – a nyilatkozatot, amelyet a „Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány” nevében november 4-én olvasnak fel egy ukrajnai rádióadóból, és elkészült a parancs, amely mozgásba hozta a hadigépezetet. Ivan Konyev marsall, a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erőinek főparancsnoka november 2-án megérkezett Szolnokra, és kiadta a támadási parancsot: a „Forgószél” (Vihr ) hadművelet elindulhatott. 5 Most már csak a megfelelő ember kellett, aki hajlandó eljátszani az ellenkormány vezetőjének szerepét, amelyet Moszkva ráosztott. Nagy Imre ettől a pillanattól kezdve nemcsak kegyvesztett politikus, hanem ellenség lett, akit a semle gesség kihirdetése és a szovjet haderő kivonásának követelése után már csak megtévesztő, időhúzó közlésekre érdemesített a szovjet vezetés. A megfelelő ember – úgy tűnt – Kádár lehet, akivel nem közölték nyomban a katonai megszállásról született döntést. Megérkezése után még valamiféle békésebb hatalomátvételről beszélt az elnökség előtt. Másnap már nem hagytak kétséget a felől, hogy a katonai megoldás – amelyet addigra elfogadtak a csatlós államok is – nem változtatható meg, s a kérdés csupán az: vállalja-e az ellenkormány vezetését. Kádár a neki szánt szerepet elvállalta . Kérése, hogy „ez a kormány ne legyen bábkormány”, olyan szépségtapasz volt, amelyet senki, ő maga se vehetett komolyan. Hruscsov „garanciáiból” – az ország megszállását kizárólag szovjet katonai erők hajtják végre, s hogy Rákosit (akit júliusban lemondattak első titkári tisztségéről, egyidejűleg „gyógykezelésre” rendelték a Szovjetunióba) és környezetét nem engedik hatalomközelbe – ugyancsak az következik, hogy Kádárnak aligha lehet valós hatalma és önálló döntési joga. 3 Feljegyzés az 1956. október 30-i ülésről. In: Uo. 51–57. 4 Uo. 140–142.; Kahler – M. Kiss i. m. 1997, 146–147. 5 Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. Budapest, Akadémiai, 2003, 389–440.
