M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
4. fejezet: Táguló láthatár
316 Sorsok és horizontok 4. Táguló láthatár 1956 októbere–novembere folyamán – azon kívül, hogy terrorizálták a kommunistákat és alkalmanként a békés lakosságot is. Hollós – és az 1956-tal kapcsolatos hivatalos propaganda is – érezte, hogy választ kell adnia arra a kérdésre, hogyan történhetett meg, hogy az „ellenforradalomban” nagy tömegek vettek részt. Olyan tömegek, melyek a Magyarországon maradtak, s részt vesznek a szocializmus építésében. A megoldást erre a szerző is a „kádári kibékülés” egyik alaptételében találta meg, ezt hangoztatja is könyvében. Eszerint a békés tüntetők, a diákok, munkások a Rákosi-rendszer valós mulasztásait, bűneit7 kívánták kijavítani, az azok feletti felháborodás késztette őket tiltakozásra. Ez a tiltakozás spontán volt, s nem volt tudatos vezetése. A nyugati titkosszolgálatok által támogatott és vezetett ellenséges elemek – a „régi rend” volt haszonélvezői, deklasszált egyének, volt „horthysta” katonatisztek, csendőrok, papok, szerzetesek, nyilasok stb. – ezzel szemben tudatosan előkészítették az október 23-i eseményeket, az egyetemi diákszervezetekben célirányosan foglalták el a vezető pozíciókat, és az utcai eseményeken is professzionálisan vették át az irányítást, szélsőséges irányba víve azokat. Az általuk megfogalmazott jelszavak – természetesen megtévesztésül – alkalmanként igazak, helyesek voltak, de ez volt az ellenséges elemek taktikája: csak fokozatosan kimutatni valódi szándékukat. Emiatt jelszavaik többsége „hazug, nem az volt a lényege, amit kimondott, hanem amit elhallgatott”. 8 A megtévesztettek és a megtévesztők útja a Hollós által is szolgált álláspont szerint a Köztársaság téri pártház ostroma volt. Az ifjúság és munkásság jószándékú, idealista része ekkor ismerte fel, milyen borzalmas események előkészítésében vett részt, kik is valójában a néhány nappal mellettük menetelők. Emiatt viszolygással fordult el nemcsak ezen elemektől, de magától az „ellenforradalomtól” is.9 Ezzel a konstrukcióval készen is volt a hazai társadalom felmentése, a Kádár-rendszer hivatalos propagandája „megbocsátott” a megtévedteknek. De hát kik is voltak azok, akik az „ellenforradalmat” előkészítették, kirobbantották és véres irányba vitték? Milyen szervezeteik voltak, mely szervezeteket szálltak meg céljaik beteljesítése érdekében? Hollós szerint a fegyveres csoportokban kiemelkedő volt a deklasszált, sőt alvilági, köztörvényes bűnözői elemek aránya (bár az általa nyújtott számarányok módszertana és megfelelősége azért kérdéseket vet fel az olvasóban).10 Mellettük a fegyveres küzdelemben komoly 7 A Rákosi-rendszer a kádári „kétfrontos harc” logikájára rímelő ilyen jellegű kritikáját lásd: Uo. 8 A Rákosi-rendszer a kádári „kétfrontos harc” logikájára rímelő ilyen jellegű kritikáját, a tüntetésen résztvevők közötti különbségtételt, illetve a nyugati titkosszolgálatok irányító szerepét lásd: Uo. 18–43., 178–188. Az idézetet lásd: Uo. 33. 9 Ennek kifejtését lásd: Uo. 105–107. 10 Hollós a Pest megyei Bíróság Népbírósági Tanácsának perirataira hivatkozva a Práter utcai fegyveres csoportról például azt írja, hogy az november 3-án 6–700 fős volt. Ezek közül 370 fő kiléte
