M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
4. fejezet: Táguló láthatár
313 Strausz Péter Rugalmas változatlanság 1956 narratívája a szocialista időszak két vonatkozó alapművében Közhely, hogy a Kádár-rendszer egyik legmeghatározóbb viszonyulási pontja az 1956-os forradalom és szabadságharc. A hatalom számos tekintetben az ’56-os eseményekhez és azok szereplőihez képest határozta meg magát, így meg kellett teremtenie saját narratíváját az „ellenforradalommal” kapcsolatban. Ahogy erről alább némiképp részletesen is szót ejtünk, az állampárt már 1956 végén kialakította saját értelmezését az eseményekre és annak okaira vonatkozóan, s a későbbiekben ez a személyi kultusz (és azok képviselői), illetve a külső-belső reakció felelősségét rögzítő pártvezetési határozat adta meg azt az értelmezési keretet, melyen belül a társadalmi élet különböző fórumain és szegmenseiben kellett-lehetett 1956 őszét, illetve az odavezető utat értékelni. A hatalom természetesen a történettudomány módszereit és megnyilvánulási műfajait is alkalmazta a rendszer alapját képező ’56-képének minél szélesebb körű sulykolása/elfogadtatása érdekében. Jelen tanulmány két, ezen törekvésbe illeszkedő munkát mutat be abból a szemszögből, hogy azok meggyőződés, politikai-közéleti pálya és a kádári rendszerbe való beágyazottság okán teljesen „megbízhatónak” számító szerzői hogyan igyekeztek a történettudomány módszereit alkalmazva alátámasztani a hatalom narratíváját szakmai-tudományos munkának nevezett, de a diszciplína követelményeit számos esetben figyelmen kívül hagyó műveikben. Köztudomású, hogy a kádári évtizedek alatt számos kiadvány látott napvilágot, melyek ilyen tekintetben történő vizsgálata indokolt lenne.1 Az összes 1956-tal foglalkozó, 1989/90 előtt napvilágot látott munka elemzése azonban szétfeszítené ezen írás műfaji kereteit, így döntenünk kellett, mely munkákkal kívánunk foglalkozni. Két ok miatt esett választásunk Hollós Ervin 1967-ben megjelent könyvére,2 illetve Berecz János 1 A teljesség igénye nélkül talán elég, ha az e tanulmányban vizsgált könyvek mellett Molnár János művére, illetve a Hollós Ervin–Lajtai Vera, valamint Geréb Sándor–Hajdú Pál szerzőpárosok munkáira utalunk. A köteteket lásd: Molnár János: Ellenforradalom Magyarországon 1956-ban . Budapest, Akadémiai, 1967.; Hollós Ervin – Lajtai Vera: Köztársaság tér, 1956 . Budapest, Kossuth, 1974.; Hollós Ervin – Lajtai Vera: Drámai napok, 1956. október 23. – november 4. Budapest, Kossuth, 1986.; Geréb Sándor – Hajdú Pál: Az ellenforradalom utóvédharca, 1956. november – 1957. március . Budapest, Kossuth, 1986. 2 Hollós Ervin: Kik voltak, mit akartak? Budapest, Kossuth, 1967.
