M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
3. fejezet: Magyar a magyarral – és a nagyvilággal
288 Sorsok és horizontok 3. Magyar a magyarral – és a nagyvilággal mi válik javára, az adott körülmények között. Egyszóval: reálpolitikus.”58 Szokolay írása korszakokon, emigránscsoportokon túlnyúló jelenségekről és magatartásmintákról ad számot. Kovács Imre 1956-os vitaindító írása pontosan az emigráció kijózanulását/kijózanítását kívánta középpontba helyezni, a világban zajló változások megértését és az abból való következtetések levonását nevezve a legfontosabb feladatnak. Mindez persze nem jelentette azt, hogy az ábrándképek és vágyak mellett a különböző félelmek ne kaptak volna teret a vitában. A Látóhatár körül csoportosuló szellemi kör elismerte az 1945-ös változások pozitív és előremutató tartalmát. Ahogy a korábbi disputákban kikristályosodott: a második világháború utáni változások vállalható és becsülendő részét – mint a demokratikus berendezkedés első lépéseit, a földreformot vagy a kommunistaellenes erők győzelmét hozó választást – egy, a két világháború között formálódó belső, népi program megvalósulásaként, és nem egy külső, a szovjet hadsereg által „adományozott” jóként értelmezték.59 Kovács az ’56-os vitában 1945-öt mint a „bűnös múlt” visszatérésének cáfolatát idézte meg – annak igazolásaként, hogy változás esetén nem a kapitalizmus és nagybirtokosok, a csendőrség és a Horthy-rendszer „térne vissza”, hanem széles bázisú, a magyar társadalom népi többségére építő, valamiféle új berendezkedés következne. Ráadásul, ahogy aláhúzta, a magyar átalakulás már – a mezőgazdaság és az ipar területén is – túlvan azon a határon, hogy egy „mindent vissza” állapotot lehessen teremteni. A helyzet bonyolultságát a következő leírása is érzékelteti: „A kolhozépületek, a modern gazdasági felszerelés, öntöző-művek, traktorállomások, a tervgazdálkodás keretében épített vállalatok, közlekedési vonalak és eszközök, az újonnan feltárt bányák, korszerű bányagépek és majdnem az egész nehézipar esetében »volt tulajdonosok« egyszerűen nem léteznek. A mezőgazdaságban sem a negyvennégyes birtokmegoszláshoz, sem a negyvenötös állapothoz visszatérni nem lehet. [...] Az egykori tulajdonosoktól romokat, elévült gyárrészlegeket és műhelyegységeket vett át az állam, helyreállított és modernizált vállalataikra csak részben tarthatnak igényt. A kisajátított földbirtokos és gyáros vitathatatlanul jogosult a kártérítésre, aminek mértékét, módját és formáját úgy kell megszabni, hogy ne sértse a magántulajdon elvét, ugyanakkor az érdekelt nép kielégítésének helyes mértékét se tévesszük szem elől.”60 Kovács mint tevékeny résztvevő határozottan pozitívan ítélte meg a ’45-ös változások egy bizonyos hányadát – ahogy ő fogalmazott: „a magyar nép éretten kezébe vette sorsa irányítását és politikai döntéseivel, 58 Szokolay Vajk: Ellenzék – külföldön. Új Látóhatár, 1964/4, [383–384.] 383. 59 Egy, Cs. Szabó László Hungária című folyóiratban megjelent írására reagáló vita látóhatár os közleményeit lásd: Borbándi Gyula: Vitázó megjegyzések. Harc a legendák ellen – legendákkal. Egész Látóhatár, 1952/3, 59–60.; Kovács Imre: Halvaszületett demokrácia? Cs. Szabó László és a ’45-ös kísérlet. Látóhatár , 1953/2, 111–114. 60 Kovács i. m. 1956, Kijózanult..., 8–9.
