M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
3. fejezet: Magyar a magyarral – és a nagyvilággal
280 Sorsok és horizontok 3. Magyar a magyarral – és a nagyvilággal kihasználva – az emigráció vezető szervezetébe való beépülés volt.27 Szabó – Kovács Imrével vitatkozva – a következő megállapításokat tette: „A magyar nép nem volt soha a változó kommunista taktika tehetetlen áldozata és ma sem az. Kétségtelenül a kormányzattól függ kenyere, szabadságának – helyesebben rabságának – mértéke, nemzetgazdaságának fejlődése. Ugyanakkor látnivaló az is, hogy maga a rendszer is legalább ennyire függ a néptől és legalább annyira megfizeti az elnyomás árát, mint a nép maga. Egy évtized sem volt képes arra, hogy akár egyetlen szikrányira is rokonszenvet gyújtson a magyarságban a kommunista rend iránt; minden terv megbukik a szabotálás és vértelen ellenállás fegyverén; a hatalmi szervek csökkentésének még a gondolata sem lehetséges. Szóval: a rendszer urai még egyetlen percre sem érezhették magukat biztonságban a legigázott és rab országban.”28 Szabó aligha gondolhatta, hogy a magyar nép határozott ellenállásáról és a hatalmasok (jogos) félelméről szóló sorai néhány hónap múlva mennyire beigazolódnak majd. Saját visszaemlékezése szerint ugyanakkor ezután sem fordult meg a fejében egyszer sem az otthoni hatalom felé kötő „köldökzsinór” elvágása, sőt a forradalom után határozottan ajánlkozott a „folytatásra”, és tevékeny részt vállalt az új emigrációs szervezetek munkájának ellehetetlenítésében. 29 Emigrációról szóló megállapításait óhatatlanul mint „Kerekes Mihály” ajánlásait is kell olvasnunk. Szerinte a magyar nép szinte egyöntetűen úgy vélekedik az emigrációról, hogy az elárulta a népet, amelyből származik. „Ebből következik szinte parancsolóan az emigráció kötelessége. Ennek a kötelességnek teljesítése egyúttal létérdeke is: [...] minden áron kontaktust kell teremtenie a Hazával, részben annak helyes tájékoztatására, részben pedig az összedolgozás 27 Szabó Miklósról többek között lásd: Sz. Kovács Éva: A magyar hírszerzés tevékenysége Ausztriában, 1945–1965. Betekintő , 2013/2. http://epa.oszk.hu/01200/01268/00026/pdf/EPA01268_ betekinto_2013_2_sz_kovacs.pdf (Utolsó letöltés: 2021. 08. 15.) 28 Szabó i. m. 1956, 182. Szabó mondanivalója lényegbevágó értékelést tartalmaz a kommunista indoktrináció sikertelenségéről. Nagy Ferenc hozzászólásában hasonlóan értékelt, mondván: a magyar nép semmibe veszi a kommunista pártot, ráadásul – „nem mentek semmire az ifjúsággal sem, amelyet leginkább féltettünk a kommunista indoktrinációtól, a sulykolástól”. Fenyő Miksa ugyanakkor kevésbé volt optimista: ő az emigráció tevékenységét megnehezítő jellemzőként írt arról, hogy tagjai nem tudják, hogy „a kommunista tanok mennyire formálták át a magyar közvéleményt, jelesül az ifjúságot, a vallásról, a magántulajdonról, szabadságról, munkaszabadságról, külpolitikáról, emigrációról való felfogásukat”. Nagy i. m. 1956, 146.; Fenyő i. m. 1956, 168. 29 Szabó Miklós a Párizsban megalakult, Kéthly Annát, Király Bélát és Kővágó Józsefet vezetőjéül választó Magyar Forradalmi Tanács alapítója és bécsi megbízottja lett. Erről és az ’56 utáni hírszerző „kapcsolatok” helyreállásáról bővebben lásd: Sz. Kovács i. m. 2013; illetve saját visszaemlékezéseit: Szabó Miklós: Csendes háború . Budapest, Zrínyi, 1984, 271–321.
