Bódi Ferenc: A helyi önkormányzatok születése Magyarországon. Az önkormányzás kialakulása a modern korban és helyi önkormányzatok születése a rendszerváltás időszakában - RETÖRKI könyvek 45. (Lakitelek, 2020)

I. Önkormányzatiság és területpolitika

I. Önkormányzatiság és területpolitika

vedéllyel akarták pótolni, mely meg van fosztva mind attól, mi képzelődésre hat, s mind attól, mi emlékezethez szól... A helybeliségek érdekében az ellenszegülés csírája foglaltatik, mit a felsőbbség nem örömest tűr, és aminek kiirtására törekszik... Minden községben, minden egyénnek lesznek olyan érdekei, melyek csak őt illetik, s következőleg a község hatósága alá nem rendelhető. Lesznek mások, melyek a község többi lakosait érdeklik, és ezen érdekek elintézése a községet fogják illetni. Ezen községeknek viszont lesznek érdekeik, melyek csak az ő belsejükre vonatkoznak, és mások, melyek kiterjednek a megyére..."24

Az állam túl messze van az egyéntől ahhoz, hangsúlyozza, hogy az egyén olyan intenzíven kötődhessék hozzá, mint a helyben átélhető és megtapasztalható „helybeliséghez". Az egyén a világot saját életvilágában éli meg, és ebben szocializálja alapvető politikai értékeit is, ebben a percepcióban alakul vélekedése, ebben a viszonyrendszerben kommunikál, reagál a nagypolitika (állam), az egész társadalom rendszerének hatásaira is.

Constant nem csupán a politikai intézményrendszer felől közelíti a hatalommegosztás kérdését, hanem az egész társadalom kontextusába helyezi azt, és ebből az államjogi dilemmából társadalmi, azaz szociológiai kérdést alkot. Horváth Barna szerint Constant e nézetével Gierkéhez kapcsolható, aki a köztestületeket alkotmányjogi jogalanynak tekintve forradalmasítja a szuverén állam és az individuum viszonyára épülő klasszikus alkotmányjogi gondolkodást. Miként Gierke a köztestületek elvével, úgy Constant a municipális hatalom gondolatával a plurális megközelítés teremtőjévé válik.25

Eötvös (erős közösség) és Constant (helyi érdek) egyaránt erős köztes társadalmat feltételez az egyén és az állam között, illetve olyan helyi közösségeket, ahol ezen intézmények létrejöhetnek, megmaradnak. A köztes társadalmi csoportokban elevenen élő intézmények sajátos egyensúlyi tényezők, suigeneris közvetítőknek tekinthetők az egyén és legfelső hatalom intézményei között.

A szociológia számára explicite Émil Dürkheim világítja meg a köztes csoport, a nyilvánosság26 fontosságát az egyén és az állam szociológiai viszonyrendszerében.

Miután az állami hatalom elvesztette szakrális jellegét, írja Dürkheim, az állam és a társadalom között szükségképpen sűrűbbé vált a kommunikáció, megnőtt a nyilvánosság szerepe. A politikát élesebben figyeli és ellenőrzi a társadalom, az innen származó reflexiók hatnak a kormányzati körökre. A demokrácia tehát tulajdonképpen nem más, mint nyilvános kormányzat, amelyben a kormányzás folyamata lényegében kommunikációs folyamat. A reflexív, demokratikus poli24 Constant i. m. 1862,124-125.

25 Sári i. m. 1995, 239.

26 Dürkheim ezt a jelenséget a „kommunikáció" fogalmával jelölte.

21