Szeredi Pál (szerk.): A szétválás fél éve. 1989 ősze - RETÖRKI könyvek 44. (Lakitelek, 2020)
Juhász-Pintér Pál: Van-e kiút a zsákutcából? Pártok, agrárprogramok, agrártézisek 1989-ben
Van-e kiút a zsákutcából? Humanizált piacgazdaság 1989 nyarára újjászerveződött az 1930-as évek végén indult Nemzeti Parasztpárt (és az 1956-os Petőfi Párt) utódszervezete is Magyar Néppárt, később Magyar Néppárt - Nemzeti Parasztpárt elnevezéssel. Közvetett előzménye, az 1985-ben, főként egykori parasztpártiak által létrehozott Veres Péter Baráti Kör volt. Ebben az évben ugyanis emlékünnepséget rendeztek a földosztás 40. évfordulójára. Ezen az ülésen mintegy 350-en gyűltek össze — és kimondták a Veres Péter Baráti Kör megalakulását.101 A tagok egy idő után úgy érezték, tágítani kell és lehet ezt a kört, szélesíteni a tagság összetételét. így került sor arra, hogy ebből megalakult a Veres Péter Társaság, amely már tartalmában, szervezetében is több volt, mint egy tágabb baráti kör, illetve társaság. Céljuk volt, hogy a népi írók legjobb, legfőbb gondolatait örökítse át az adott kor társadalmába. Ezen belül is nagy figyelmet kívántak szentelni Veres Péter munkásságának, szellemi hagyatéka ápolásának.102 A Magyar Néppárt a Veres Péter Társaságból nőtt ki. A Társaság 1989. február 11-én a budapesti Ráday Kollégiumban tartott közgyűlésén S. Hegedűs László103 elnök tett javaslatot, hogy Magyar Néppárt ideiglenes elnevezéssel szervezzék újjá a Nemzeti Parasztpártot, illetve az 1956-ban ennek jogutódjaként létrejött Petőfi Pártot. A tagok egyhangúlag döntöttek arról, hogy pártot alakítanak a mezőgazdasági dolgozók, a falvak lakosai és az agrárérdekek képviseletére, s az előkészítéssel megbíztak egy bizottságot S. Hegedűs László, Varga Csaba104, Márton János105 és mások közremüködé-101 Mire törekszik a Veres Péter Társaság? Szabad Föld, 45. évf., 7. szám, 1989. 02. 17., 5. 102 Interjú Somlyai Magda történésszel. Veres Péter példája. Magyar Hírlap, 21. évf. 114. szám, 1988. 05. 15., 5. 103 S. Hegedűs László, az 1986-ban megalakult Veres Péter Társaság elnöke. Egyik kezdeményezője a Magyar Néppárt megalakításának, majd annak elnöke. 104 Varga Csaba (1946-) író, filozófus, szociológus. Részt vett a Magyar Néppárt megalakításában, az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásokon a szervezet delegációjának egyik vezetője. 105 Márton János (1922-2009) agrárközgazdász. Két évig a Nemzeti Parasztpárt Csongrád megyei titkára, majd 1947-től a Szövetkezetek Országos Központjának, 1950-től pedig az Országos Tervhivatalnak munkatársa volt.1957 után az Agrárgazdasági Kutató Intézet munkatársa, 25 évig főigazgatója, Erdei Ferenc utódja volt. Az 1986-ban létrehozott Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumának elnökévé választották az alapítók. 1988. 185