Szeredi Pál (szerk.): A szétválás fél éve. 1989 ősze - RETÖRKI könyvek 44. (Lakitelek, 2020)

Juhász-Pintér Pál: Van-e kiút a zsákutcából? Pártok, agrárprogramok, agrártézisek 1989-ben

Van-e kiút a zsákutcából? a párt is. Ennek okán is az MSZDP megfogalmazta igényét az MDP-vel történt egyesülésekor elkobzott vagyonára, annak tőkekamataival együtt. Ennek a vagyonnak egy részét az induló bank alaptőkéjébe kívánták befektetni. Lévén a mezőgazdasági termelés főként az időjárási tényezők miatt kockázattal jár, mindenképp szükségét látták és javasolták egy agrárbiztosító társaság létesí­tését is Farmer Biztosító Társaság névvel. Ebben az intézményi struktúrában látták azt biztosíthatónak, hogy az agrártermelésben szükségszerűen jelentkező válságok kivédhetők, de legalábbis enyhíthetők legyenek. Mindezek mellett más olyan intézményi hátteret is szükségesnek láttak, amelyek főként a kis­termelők érdekeit szolgálták volna. Ilyen volt a Farmer Nyugdíjbiztosító Intézet, amely betegség és baleset esetére szolgált volna szociális hálóként. Emellett olyan vállalatok létrehozását tervezték, amelyek mezőgazdasági gépgyártás, mezőgazdasági épületgyártás területén segítették volna a kistermelőket, el­látva őket a szükséges gépekkel, mezőgazdasági épületekkel. A koncepció kitér továbbá a falusi turizmusban rejlő lehetőségekre, a környezetvédelem fontosságára, illetve a csúcstechnológiák bevezetésének szükségességére is az agrárágazatban.76 Új honfoglalás! A Magyarországi Szociáldemokrata Párt után, mint történelmi párt, a kisgazdák rendelkeztek a legnagyobb történelmi múlttal, tapasztalattal. Az újraindulás kezdetei 1988 nyarára tehetők. Ekkortól az események már több szálon, rész­ben egymástól függetlenül futottak, majd mindinkább egymásra folyamatosan reagálva, végül pedig összefonódva alakultak. A kisgazda politikusok egy ré­sze 1988. augusztus 20-án Pártay Tivadar77 balatonszárszói házában döntött az FKgP tevékenységének felújításáról és annak majdani meghirdetéséről.78 * 1988. november 18-án így végül Pártay Tivadar elnökletével, mintegy 30-40 (más 76 Pártok - agrárprogramok: a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Ke­reszténydemokrata Néppárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Néppárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szabad Demok­raták Szövetsége agrárkoncepciója. Budapest, 1989. szeptember, Agroinform Kiadó. 77 Pártay Tivadar (1908-1999) újságíró. 1932-től a Kisgazdapárt tagja. 1989-ben előbb az újjáalakuló párt elnöke, később tiszteletbeli elnöke. Torgyán József elnökké választását követően, 1991-ben, kilépett a Kisgazdapártból. 78 Kávássy János Előd: Az olvadt földben csírázó mag. Flarminc éve alakult újjá a Függet­len Kisgazdapárt In: Rendszerváltó Archívum, 2018, 3. évf., 4. szám, 24. 175

Next

/
Thumbnails
Contents