Szeredi Pál (szerk.): A szétválás fél éve. 1989 ősze - RETÖRKI könyvek 44. (Lakitelek, 2020)
Juhász-Pintér Pál: Van-e kiút a zsákutcából? Pártok, agrárprogramok, agrártézisek 1989-ben
A szétválás fél éve Juhász-Pintér Pál jelentkező tüneteket, illetve ezeknek megoldási kísérleteit vizsgáljuk. A kollektivizáláskor szövetkezeti használatba került föld tulajdonjoga nem változott. Tehát a mezőgazdasági termelőszövetkezetek földalapjának legnagyobb részét megteremtő jogi megoldás, a földbeviteli kötelezettség a földtulajdont és a földhasználatot szétválasztotta. A földbeviteli kötelezettség azt jelentette, hogy a tsz-be belépő tag köteles volt a saját, valamint a vele közös háztartásban élő családtagjai tulajdonában, haszonélvezetében, haszonbérletében vagy bármely más törvényes jogcímen használt földterületeket a termelőszövetkezet közös használatába adni. Az itt használt összes terület közel háromnegyed része magántulajdonban volt, egynegyed része pedig állami kézben volt. Ezzel együtt a szövetkezeti tagok magántulajdonát erősen korlátozták, földjüket nem adhatták el, birtokosként nem rendelkezhettek vele, és a föld használatának mikéntjét a tsz-alapszabályzat határozta meg. A tulajdonos rendelkezési joga az örökösödési jogon kívül gyakorlatilag megszűnt, elvi tulajdonjoga elismeréseként viszont igényt tarthatott földjáradékra. A kollektivizálás lezárulása után növekedni kezdett az a földterület - a tagok egy részének kilépése, elvándorlása, az idős tagok elhalálozása következtében -, amelynek tulajdonosa nem dolgozott a szövetkezetben, de a szövetkezettől földjáradékra, illetve használati díjra tarthatott számot. Az 1960-as évek első harmadában tehát a termelőszövetkezeti földhasználat a gyakorlatban tulajdoni jelleget öltött. Ennek a kialakult gyakorlatnak mintegy legalizálását szolgálta „A földtulajdon és a földhasználat továbbfejlesztéséről” szóló 1967. évi törvény. Ezzel a szabályozással megteremtődött a termelőszövetkezeti földtulajdon intézménye, amely nemcsak a magyar szabályozásban jelentett új alapokat, de a szocialista blokkban sem volt gyakorlatban, hogy a föld szövetkezeti tulajdonban legyen, azaz egyenjogúsítást nyert ideológiailag is hazánkban a szövetkezeti tulajdon az állami tulajdon mellett. A pártállam által a szövetkezetekbe kényszerített parasztság földje a szocialista tömb országai közül egyedül nálunk vált szövetkezeti tulajdonná.33 Amellett, hogy ilyenformán egy sajátos magyar jogintézményi megoldást hozott a törvény, lehetővé tette az addig használatilag szövetkezeti, de formálisan magántulajdonban levő földek szövetkezeti tulajdonná minősítését. A szövetkezeti tulajdon kialakításánál különbséget tettek a tagsági viszonyban nem álló személyek és a tagok között. A szövetkezeten kívüli tulajdonosokat 33 Tanka Endre: A posztszocialista agrárátalakulás földpolitikája, In: Földindulások - sorsfordulók. Kollektivizálás, agrárvilág és vidéki változások a XX. század második felében. Szerk.: Schlett András. Budapest, 2012, Szent István Társulat,204. 158
