Szabó László Zsolt: Húsz év után. Interjúk a rendszerváltozásról 2008-2009-ben - RETÖRKI könyvek 43. (Lakitelek, 2019)
Boros Imre
Húsz év után nagyon szépen részelt is, és kb. 40%-nyi adósságát el is engedték. És volt egy másik kezdeményezés is, az IMF-ben a Degrot előkészített egy szalonképes verziót, aminek az lett volna a lényege, hogy egy kicsit hátrébb dobáljuk a sarat, jól szétterítjük a dolgokat, de annak is keresztbe mentek. Az a hír járta, amikor a nemzeti lobogó mellé a gyászszalagot is fölhívták, mert Surányi nem lett másodjára is bankelnök, hogy az ebben való közreműködése játszhatott szerepet, magyarán szólva, akadályozta ezt az ügyet. Ezt nem tudom, hogy így volt-e. Sz. L. Zs.: Ezt követően az adósság megmaradt. Ennek a kezelésére milyen lépéseket tett Magyarország, illetve a Nemzeti Bank? B. I.: Már a rendszerváltás elején rendet kellett volna teremteni és azt mondani, hogy ami a magyar államadósság, az a magyar államadósság, ami a Nemzeti Banké, az a Nemzeti Banké, csináljunk rendet. Mindez azonban nem történt meg. 1996-ig lehetett ezt az állapotot elhúzni, addig tulajdonképpen a Nemzeti Banknak nem volt a nemzetközi audit könyvviteli standardoknak megfelelő mérlege. A dicső magyar közgazdász társadalom úgy gondolta, hogy a folyamatos valutaleértékelésükből származó könyvviteli tételek nem is a mérlegbe valók. Úgy is hívták őket, hogy mérleg alatti tételek. Fantasztikus, ezt nem lehet veszteségnek nevezni, nevezzük adósságcserének, mondtam. Akkor én Kisgazdapárt-szakértő voltam, és meghívtuk az Állami Számvevőszék két alelnökét (Hagelmayer professzor akkor már nem élt, Isten nyugosztalja). Mondom, kétszer fogom mind a kettőtöktől ugyanazt megkérdezni: számszakilag átnézte-e valaki, hogy a Nemzeti Bank által felvett hiteleket az állam hogyan használta fel, mert az állam nevében vették föl. Mind a kétszer nemmel válaszoltak, hogy nem nézték át, tehát nem nézték meg a mérleget, hogy azok a pénzek mire lettek. Akkor rá kellett volna jönni, hogy az árfolyamveszteség és kamathalmozódás zömében. így szabadították meg tehát a Nemzeti Bankot mintegy kétezer, akkori értékeken kétezer milliárd, az olyan tizen-milliárd dollárnyi tehertől. Ez plusz államadósság lett, mégpedig oly módon, hogy a Nemzeti Bank könyveiből kivették a legrázósabb, legkockázatosabb és legmagasabb kamatozású devizaadósságot, azt átvállalta az állam, közben pedig, ahogy azt tudni lehetett, az árfolyamveszteségek fölmásztak a mérlegbe, azokat meg törölték mint állami terheket, így lett adósságcsere ennek a szélhámosságnak a neve. 64
