Szabó László Zsolt: Húsz év után. Interjúk a rendszerváltozásról 2008-2009-ben - RETÖRKI könyvek 43. (Lakitelek, 2019)

Lezsák Sándor

Húsz év után

Sz. L. Zs.: Ön a párt alelnöke volt, hogyan élte meg, hogy a párt társadalmi bázisa elhatárolódott a hatalom visszaszerzése után?

L. S.: Elég nehezen, mert az a kapcsolati tőke, ami volt, rendkívül erős volt. Akkora élmény volt ’88, ’89, a szerveződés időszaka... Június 16-án Nagy Imre temetése, ’89-ben. 1500 embert tudtam, tudtunk mozgósítani. És irányítottunk szervezésben. A karszalagot Olajos Csaba készítette, az első jelvényünket is - rengeteget dolgozott az MDF-nek. Megnyertük a választást és ezt követően valóban volt bennem aggodalom, mert láttam, kik azok, akik már kicsit másképpen kezdenek el gondolkodni a hatalom, a parlamenti mandátum birtokában. Tehát jöttek az első zavarok. Soha nem felejtem Gyarmati Dezsőt, bejött az irodába, a választás után ő képviselő lett, hozott egy nagy újságcsomót. Neked hoztam, benne van a számomra a legkedvesebb. Alig vártam, hogy elmenjen, hogy megnézzem. Az ’56-os olimpiai aranyérem. Elképesztő. Tőle kaptam, Gyarmati Dezsőtől. Ilyen élmények hatása alatt - és ez már fokoz- hatatlan volt - ’90-ben szembe kellett nézni azzal, hogy nincs kétharmadunk, és bizony nagyon gyorsan fogyott a bizalom. A taxisblokádban már nagyon komolyan veszélyeztetve voltunk, és sok minden történt közöttünk.

Sz. L. Zs.: Utána nem sokkal a párt is szakadt, ’93-ban Csurka Istvánék váltak ki először, ’96-ban pedig Szabó Ivánnék, és Ön lett a párt elnöke. Ezt hogyan tudta megélni ennek a pártnak az egyik fő szervezője és fő alapítója? L. S.: Nehezen, mert Csurka esetében pontosan tudtuk, hogy Csurka igazsága ott van mindenkiben, bennem is, de a valósággal egyeztetni kell az álmainkat, a programjainkat. És ilyen egyeztetési zavarok voltak a valósággal. Bár ma is azt mondja nekem sok ember: „Miért nem mentetek be a tévé székházba és kivezettétek volna két rendőrrel a tévé elnökét?” Hol van az a két rendőr? Másrészt milyen jogcímen, hogyan? Ahhoz kell egy kétharmados többség, hogy valóban olyan törvények legyenek, amelyek rendszerváltoztató törvények, így a minimális program valósult meg, a jogállamiság kiépítése - nagy nehezen, de önkormányzatiság. Elindult egy folyamat, viszont belefáradtak az emberek, türelmetlenek voltak. Ráadásul, azért érdekes, 1989 nyarán, augusztusban volt az első „rendszerváltó” választás Raffay Ernőékkel, az alig volt 50%, több nincs. ’90-ben is nagyon sokan távol maradtak, vagy éppen Bécsbe mentek vásárolni aznap. Tehát valami olyasmi történt, legalábbis én úgy éltem meg az egész időszakot, hogy kilöktek bennünket, csináltuk a politikát és kezdtek kiabálni, hogy úgysem fog sikerülni. Nem volt olyan élménye az országnak, ami megrázta.

144