Szabó László Zsolt: Húsz év után. Interjúk a rendszerváltozásról 2008-2009-ben - RETÖRKI könyvek 43. (Lakitelek, 2019)
Horváth Béla
Horváth Béla másnap elküldtem az Országgyűlésbe a határozati javaslatomat. Pokorni miniszter úrral is tárgyalássorozat kezdődött. Elképesztő támadássorozatot kaptam az indítványom miatt. Árgus szemekkel figyelték mondataimat bizonyos politikai erők. Végig hangsúlyoztam, hogy itt semmiféle számháborúról nincsen szó, hogy most a fasizmus vagy pedig a kommunizmus szedett-e több áldozatot. Megmondom őszintén, nem sok támogatást kaptam, mindenki hallgatott, olyan médiatámadás volt ellenem, hogy mindenki behúzta fülét- farkát, de végül is végigvittem az Országgyűlésben. Két személyt azért hadd említsek meg. Az egyik a Vörös Pap néven ismert országgyűlési képviselő, Donáth László, aki az MSZP padsoraiban ült - hát az magából kikelve, egy evangélikus lelkészhez méltatlan hangnemben és stílusban pocskondiázott. A másik ilyen személy, aki megdöbbentést keltet, Mécs Imre volt, aki ugyancsak tűrhetetlen hangnemben szólt. Gondoltam már arra is, hogy majd ezt az időszakot is rögzíteni fogom könyv formájában, hogy kik nem szavazták meg. Az SZDSZ természetesen nem szavazta meg, de végül is a koalíciós többség megalkotta ezt az emléknapot, és azóta is minden év február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Eléggé fontos, maradandó dolognak tartom, hogy ezt sikerült átverni. Sz. L. Zs.: Talán már elég nagy a távlat ahhoz, hogy visszatekintsünk a rendszerváltásra, és megpróbáljunk valami értékelést adni róla. Sokan mondják, hogy talán meg sem történt a rendszerváltás, rendszerváltozás, rendszer- változtatás. Vagy csak korlátozottan történt meg? Ön hogyan értékelné? Mi történt Magyarországon? H. B.: Van ennek egy emocionális része, amiről már szóltunk, hogy akik ebben részt vettek és elképesztő munkát végeztek, akár terepen is, kezdve a plakátragasztóktól az összes segéderőkön át a politikusokig, a későbbi képviselőkig. Az egész piramist fölépítve azt látom, hogy a magyar társadalom megmozdult. Azóta sem érzem, hogy lenne még egy ilyen katarzis a nemzetben, amely akkor megfogalmazódott és a választás éjszakáján kicsúcsosodott. Tehát ez az érzelmi része: akkor egységes volt a nemzet. Valahogy egy irányba mozdult, mindenki be akarta fejezni a régmúltat, a Kádár-rendszert lezárni. Ha megnézzük a politikai átmenetet, ott bizony nagyon sok hiányosság maradt. A legsúlyosabbaknak a gazdasági kérdéseket látom. Azt, hogy a nemzeti vagyon elúszott, hogy többszörös lett az államadósság 1990-hez képest - 1990-ben a kampányban mindenki arról beszélt, hogy 20 milliárd dollár, fantasztikus, hát ez óriási, így eladósítani az országot... ma többszöröse a magyar államadóság 105
