Domonkos László: Délvidéki rendszer, magyar váltás - RETÖRKI könyvek 42. (Lakitelek, 2019)
Gátszakadásban
Kürtszó decemberben Látjuk: 1987-88-ig ilyesmi teljesességgel elképzelhetetlen volt. És tudvalévőén délen is igaz, hogy amiről nem beszélünk, kedves elvtársnők és elvtársak (dragi drugarice i drugovi) - az nincs... * Kürtszó decemberben „Titóék látták: a durva asszimiláció nem vezethet eredményre. Meghirdették hát a testvériség-egység és a jugoszláv együvé tartozás egységesítő eszméjét, és a lassú, fokozatos beolvasztást készítették elő. Szerb csendőrök helyett gondosan szelektált magyar kádereket ültettek a legfontosabb pozíciókba, és kijelölték a magyarok társadalmi és politikai érvényesülésének útját”, állapítja meg Hornyik, majd így folytatja: „Támogatták a magyar nyelvű, jugoszláv szellemű könyvkiadást. Magyar iskolákat és intézményeket nyitottak meg a jugoszláv szellemiség jegyében, lassúbb és elviselhetőbb nemzeti önfeladást készítve elő. Magyarul mindenről lehetett írni, ókonzervatív és modem modorban egyaránt, csak a magyar közösség létkérdéseiről kellett körültekintően és megfontoltan hallgatni.” És a mindent eldöntő következmény: „a délvidéki magyarok lélekben lassan 'jugoszlávvá' kezdtek válni. Magyar anyanyelvű, jugoszláv öntudatú polgárnak érezték magukat. Ezt nagymértékben előmozdította az is, hogy Rákosi és Kádár korában a jugoszláviai magyarok lényegesen jobb körülmények között éltek, mint anyaországi véreik. Azokban az években kellemesebb volt ’jugoszlávnak1 lenni, mint magyarnak. (...) Az a néptöredék - mondja végezetül Vicéi ürügyén —, amelynek ő is tagja, a hetvenes-nyolcvanas években már történelmi emlékezetüktől megfosztott és nemzeti voltukban megfélemlített emberek szétzilált közössége volt.” Ebbe az alapállapotba látszott beleólmosodni az anyaországi és a délvidéki magyar univerzum, midőn elérkezett az 1989-es év vége. December 18-án hajnalban Temesvárott a román belbiztonsági alakulatok belelőnek a tüntető tömegbe, a halálos áldozatok számát 3-400-ra becsülik. Már 27
