Domonkos László: Délvidéki rendszer, magyar váltás - RETÖRKI könyvek 42. (Lakitelek, 2019)
Gátszakadásban
A kirakatban: Rózsa Sándor hét, ha dolgozni nem is, de harcolni tudunk, és van fegyverünk.” A pozsa- reváci ügyvéd ekkor lesz végleg „Szlobo, harmatos virágunk”, ahogyan a róla szóló dicsőítő dalok egyike fogalmaz: pontosan azt és pontosan úgy mondja ki, amit és ahogyan a hallgatóság hallani akar: igazából ennyi a délszláv ’89 Szent Vitus napjának legfontosabb üzenete. * A kirakatban: Rózsa Sándor Még 1975 végén, a jugoszláv kirakat csillogásának kellős közepén történt, hogy Zentán, ebben a színmagyar, álmos Tisza-parti magyar kisvárosban egy 31 éves férfiú néhány barátjával kísérleti színházat alapít, eléggé el nem ítélhető kultúrszomjukat csillapítandó - ráadásul komolyan igyekeznek venni a lépten-nyomon hallott, feddő-nevelő célzatú hivatalos vélekedést: ne nagyon politizálgassanak a fiatalabb nemzedékek, foglalkozzanak inkább az önképzéssel, a kultúrával. Zentán szép hagyományai vannak a diák és amatőr színjátszásnak, a dolog jól, sőt, ígéretesen indul, de Vicéi Károlynál és barátjánál, Gordos Jenőnél már 1976 januárjában házkutatást tartanak az éber jugoszláv belbiztonsági hatóságok, a diákszínjátszókkal különféle írásos vallomásokat fogalmaztatnak,Vicéit és Gordost pedig Szabadkára viszik és tizenhárom hónapos vizsgálati fogság, majd az ítélethozatal következik. Gordost azzal vádolják - Magyarországról ismerős „bűnügyi érvelés” -, hogy az általa Nyugatról behozott és behozatott különböző magyar emigráns sajtótermékek, az Irodalmi Újság, a Nemzetőr, az Új Látóhatár és a többi szocializmus- és Jugoszlávia-ellenes írásokat tartalmaznak, Vicéinek azonban az égvilágon semmiféle külföldi kapcsolata nincs, így vele más történik. Hornyik Miklós így idézi fel: „Gondolatrendőrségünket a politikai különvélemény idegesítette leginkább. A zentai belgyógyászok alkalmi konzíliuma azt tudakolta például Vicéi Károlytól, hogy ugyan vajon mégis, no mi is lenne hát úgy nagy általánosságban a magánvéleménye Rózsa Sán21
