Domonkos László: Délvidéki rendszer, magyar váltás - RETÖRKI könyvek 42. (Lakitelek, 2019)

Gátszakadásban

Ágoston András és Hódi Sándor „határvitájában” utóbbi szerint egyéb­ként voltaképpen csak annyi történt, hogy - Hódit idézve - „csakugyan volt vita köztünk, de nem ebben a vonatkozásban. Elleneztem, hogy a magyar­ság nevében előzetes konzultáció és testületi döntés nélkül ismételten hű­ségnyilatkozatokat tegyen a határokra vonatkozóan is, mint ahogy azt tette számos esetben. Javasoltam, hogy maradjunk meg saját programcéljaink mellett, a határok rendezése helyett saját céljaink megvalósításával foglal­kozzunk. Egyébként is, ahol a kisebbségek sorsának érdemi rendezésére nincs készség, a határok sérthetetlenségére alapozó politika a kisebbségek részéről csak reménytelen törleszkedés. (...) Ágoston ezzel a rágalommal akarta teljessé tenni a velem való leszámolást. Miután pénzügyi vádaskodá­saival szégyent vallott, megpróbált lehetetlenné tenni a jugoszláv politi­kai színtéren, főleg a szerbek előtt. Bár korábban is tudtam nem éppen szeplőtelen kommunista múltjáról, arról, hogy a hatalom kiszolgálója­ként részt vett ártatlan emberek meghurcolásában, különböző tisztogatá­sokban, ez a nagyfokú amoralitás mégis meglepett. Az ő példája is igazol­ja, hogy a hatalom, a legkisebb hatalom is mennyire meg tudja nyomorítani az embert.” A március 27-ei közgyűlést így utólag többen elég egybehangzóan „bot­rányosnak” minősítik. Hódi Sándor úgy számol be róla, hogy „leginkább a régmúlt idők 'csisztkáitól' elhíresült kommunista pártkongresszusokra em­lékeztetett”. Hozzáfűzi: „bűnbakot kellett találni, erre engem szemeltek ki”. És hogy aligha Hódi személyes elfogultságáról, szubjektív helyzetmegíté­léséről van szó, bizonyítja, hogy a Napló március 30-ai számában még a később - méltán és hírhedetten - SZDSZ-szimpatizánsként közismertté vált, Hódi nemzeti szellemű eszmeiségével soha, a legcsekélyebb mértékben sem rokonszenvező Bódis Gábor is ezt az ironizáló-találó címet adja a köz­gyűlésről szóló beszámolójának: Öljétek meg Hódit! A cikkben pedig - igen találóan - megállapítja: „remélem, hogy a zentai színházteremben nem a vajdasági magyarság igazi képviselői ültek, mert ellenkező esetben azt kel­lene hinnem, hogy helyük a szerb szocialista szkupstinában lenne.” Délvidéki rendszer, magyar váltás____________________________________ 188

Next

/
Thumbnails
Contents