Domonkos László: Délvidéki rendszer, magyar váltás - RETÖRKI könyvek 42. (Lakitelek, 2019)
Gátszakadásban
Ágoston András és Hódi Sándor „határvitájában” utóbbi szerint egyébként voltaképpen csak annyi történt, hogy - Hódit idézve - „csakugyan volt vita köztünk, de nem ebben a vonatkozásban. Elleneztem, hogy a magyarság nevében előzetes konzultáció és testületi döntés nélkül ismételten hűségnyilatkozatokat tegyen a határokra vonatkozóan is, mint ahogy azt tette számos esetben. Javasoltam, hogy maradjunk meg saját programcéljaink mellett, a határok rendezése helyett saját céljaink megvalósításával foglalkozzunk. Egyébként is, ahol a kisebbségek sorsának érdemi rendezésére nincs készség, a határok sérthetetlenségére alapozó politika a kisebbségek részéről csak reménytelen törleszkedés. (...) Ágoston ezzel a rágalommal akarta teljessé tenni a velem való leszámolást. Miután pénzügyi vádaskodásaival szégyent vallott, megpróbált lehetetlenné tenni a jugoszláv politikai színtéren, főleg a szerbek előtt. Bár korábban is tudtam nem éppen szeplőtelen kommunista múltjáról, arról, hogy a hatalom kiszolgálójaként részt vett ártatlan emberek meghurcolásában, különböző tisztogatásokban, ez a nagyfokú amoralitás mégis meglepett. Az ő példája is igazolja, hogy a hatalom, a legkisebb hatalom is mennyire meg tudja nyomorítani az embert.” A március 27-ei közgyűlést így utólag többen elég egybehangzóan „botrányosnak” minősítik. Hódi Sándor úgy számol be róla, hogy „leginkább a régmúlt idők 'csisztkáitól' elhíresült kommunista pártkongresszusokra emlékeztetett”. Hozzáfűzi: „bűnbakot kellett találni, erre engem szemeltek ki”. És hogy aligha Hódi személyes elfogultságáról, szubjektív helyzetmegítéléséről van szó, bizonyítja, hogy a Napló március 30-ai számában még a később - méltán és hírhedetten - SZDSZ-szimpatizánsként közismertté vált, Hódi nemzeti szellemű eszmeiségével soha, a legcsekélyebb mértékben sem rokonszenvező Bódis Gábor is ezt az ironizáló-találó címet adja a közgyűlésről szóló beszámolójának: Öljétek meg Hódit! A cikkben pedig - igen találóan - megállapítja: „remélem, hogy a zentai színházteremben nem a vajdasági magyarság igazi képviselői ültek, mert ellenkező esetben azt kellene hinnem, hogy helyük a szerb szocialista szkupstinában lenne.” Délvidéki rendszer, magyar váltás____________________________________ 188
