Domonkos László: Délvidéki rendszer, magyar váltás - RETÖRKI könyvek 42. (Lakitelek, 2019)
Gátszakadásban
__________________________________________________J o ghurtforradal om vasztásukat, ennek előfeltételeként pedig az 1974-es (e státusokat létrehozó) titói alkotmány módosítását. A szerémségi származású Bosko Krunic (1929-2017), aki 1988. június 30-ig a JKSZ KB tagja és a vajdasági kommunista vezetés egyik első embere alighanem a legbátrabb a helyi, jócskán szorongatott tartományi főfő-káderek között: nemcsak megpróbál ellenállni a Belgrádból érkező, mind elviselhetetlenebb nyomásnak, de nyíltan szembeszegül Milosevicsék sovén beolvasztó politikájával. Igaz, defenzívába szorultan mindenben Koszovóra, a nyughatatlan és elviselhetetlen albánokra hárítja a felelősséget, de ezzel párhuzamosan legalább - áttételesen mindenképp - a délvidéki magyarság érdekeit is igyekszik védeni az egyre mohóbb nagyszerb aspirációk ellenében. A tartományi státus védelme érdekében azzal fígyelmezette Milosevicset: a forrongó, többségében albánok lakta Koszovóval ellentétben a Vajdaságnak nevezett Délvidék termékeny, földjén a jómódú lakosság tekintélyes részét a békés magyarok alkotják... És hozzáteszi, tovább védekezve: „Mi, a Vajdaság sohasem követeltünk köztársasági rangot. Mi végre, kinek és meddig kell még ezt bizonygatnunk?” Minden hiába. Alig telik el egy-két hónap, és az ősszel a belgrádi vezetés döntő lépésre, végső és végleges „erősítésre” szánja el magát. Október 5-én és 6-án több tízezres tömeg lepi el az egykori Vásáros-Várad utcáit: a jövevények - főleg a kies Balkánról korábban betelepítettek és leszármazottaik - Belgrádból szervezett akció keretében buszokkal-vonatokkal érkeztek, és a felsőbb utasításra kivezényelt, feltüzelt helybéli szerb diákokkal és fizetésüket e daliás időtöltésre is kapó munkásokkal elvegyülve, mintegy százezren, kedélyes demonstrátorokként skandálták követeléseiket. („Le a tartományi vezetőkkel!”, „Vajdaság=Szerbia!”, „Együtt erősebbek vagyunk” - stb., stb.) Az elszántan tüntető délszláv néptömegnek az együttérzők (hatóságok? helybéliek?) üdítőket, szendvicseket és joghurtos flakonokat osztogattak, utóbbiakat vagdosták azután nagy számban a tartományi párt- bizottság, az Újvidéken régen „báni palotának” ismert és nevezett épület falaihoz - így és ezért vonult be az 1945 utáni délszláv és közép-európai tör17
