Kukorelli István: Kell-e nekünk népszavazás? Elrendelt népszavazások Magyarországon 1989 - 2019 - RETÖRKI könyvek 41. (Lakitelek, 2019)

I. Az országos népszavazás szabályozásának rövid története

I. Az országos népszavazás szabályozásának rövid története

Lex Nagymarosként emlegetett népszavazási törvény - ha az adott korszakban nézzük - az alkotmányos rendszerváltozás nagy jelentőségű, ám tipikusan koraszülött terméke volt. Az alapjogot középpontba állító törvény tág mozgásteret biztosított a népszavazási kezdeményezéseknek, és nem szűrte azokat. A liberálisnak mondott népszavazási törvény - a modellek, a filozófiák között ez az egyik véglet - és a belépő többpárti parlamentarizmus közötti ellentmondásokat az első évtizedben az Alkotmánybíróság két nagyjelentőségű elvi határozatában [2/1993. (I. 22.) AB-határozat és 52/1997. (X. 14.) AB-határozat] próbálta áthidalni. Ezekre a határozatokra épített az 1997-es alkotmánymódosítás, amely az országos népszavazást Magyarországon először tette alkotmányos intézménnyé, valamint az Országgyűlésről szóló fejezetben a parlament hatásköréhez képest fogalmazta meg a népszavazás korlátáit, az alapjoggyakorlás határait. Erre a szabályozási logikára épített az új Alaptörvény is. Az 1997-2012 közötti alkotmányos modellt a szakirodalomban sokan középerős közvetlen demokratikus megoldásnak tartották, többek között a csengőszámok alacsony volta (100 ezer, illetve 200 ezer választópolgár kezdeményezése), a szélesebb intézményes lehetőségek (országos népi kezdeményezés lehetősége, a véleménynyilvánító és a megerősítő népszavazás léte) és az eredményességi klauzula leszállítása27 alapján. Történt mindez 1989 októberétől kezdve változatlan népszuverenitási alkotmány-klauzula mellett.

A népszuverenitási klauzulák nélkül valójában nem tudjuk értelmezni a közvetlen demokráciát. A korábbi népszavazási klauzula így szólt: „A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja”. Az Alaptörvény (B) cikke jelentős változást hozott ehhez a klauzulához képest: „A közhatalom forrása a nép. A nép hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja”. A változás iránya kettős. Az új formula a népet a hatalom, pontosabban a közhatalom forrásaként jelöli meg, míg a korábbi formula („minden hatalom a népé”) jobban emlékeztetett az 1949-es szövegre. A másik lényeges változás a szuverenitás-klauzulában, hogy a hatalomgyakorlás két klasszikus elve között megszűnt az egyenrangúsági viszony. Az egyenrangúsági értelmezést is lehetővé tévő „valamint közvetlenüf’-fordulatot - összhangban a korábban

27 28/C. § (6) Az ügydöntő országos népszavazás eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele, de legalább az összes választópolgár több mint egynegyede a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott. [A Magyar Köztársaság Alkotmánya (1989)].

29