Szeredi Pál (szerk.): A cselekvés fél éve. 1988 ősze - 1989 tavasza - RETÖRKI 40. (Lakitelek, 2019)
Szeredi Pál: Adalékok a Magyar Demokrata Fórum és a független szervezetek kapcsolatához (1988-1989)
A cselekvés fél éve kevés ahhoz, hogy valóban sikeresek legyenek. Többek között ez is szerepet játszott abban, hogy az Ellenzéki Kerekasztal résztvevőjeként indultak a tárgyalásokra. Nem szabad azt sem szem elől téveszteni, hogy a nyugati politikai erők folyamatosan azt sugalmazták az ellenzéki csoportoknak, hogy támogatásukra csak az egyesült ellenzék számíthat. Mark Palmer amerikai nagykövet az MDF elnökségének tagjaival való találkozásain egyértelművé tette, hogy az Egyesült Államok az SZDSZ-MDF koalíciót tekinti helyesnek. Soros György a magyarországi alapítványán keresztül nyolcmillió forintos pénzügyi támogatást adott a Fidesznek infrastruktúrája kiépítéséhez.24 Az amerikai politika abban volt érdekelt, hogy ne legyen megosztott az ellenzéki pártpaletta, egyetlen kihívója legyen az MSZMP-nek. Az MDF viszont egyértelművé tette, hogy taktikai megegyezés lehetséges az ellenzéki erők között, de stratégiai nem, azaz a választásokon való elindulás csak önállóan képzelhető el. A május-júniusi MDF elnökségi üléseken egy másik változatban is előkerült a szövetségesi kör kérdése. Míg az Egyesült Államok az SZDSZ-MDF partnerséget szorgalmazta, addig a nyugat-európai politika inkább a keresztény-nemzeti irányultságú szervezetek összefogását tekintette kívánatosnak.25 Az MDF-elnökség május 8-i ülésén - a Fórum által indítandó sajtótermékekről folytatott egyeztetés során - szóba került, hogy az MDF természetes szövetségese a Kisgazdapárt és a Néppárt lenne. Bíró Zoltán azt is hozzátette, hogy a szociáldemokratákkal nem tud együttműködést elképzelni. Sólyom László azon felvetésére, hogy a szabad demokratákkal történő párbeszéd miért nem kerül szóba, többen a politikai ellentétet jelölték meg.26 A szabad demokraták taktikai és stratégiai felfogása szemben állt a Fórum nézetrendszerével. Az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásai az MSZMP-vel eredményesnek bizonyultak, és május végén megegyezés előtt álltak. Ahhoz, hogy az EKA aláírhassa a megegyezést, minden tagjának egyetértésére volt szüksége. Az 24 Nővé Béla: Tény/Soros. A magyar Soros Alapítvány első tíz éve. 1984-1994. Budapest, Balassi Kiadó, 1999, 207. 25 Jegyzőkönyv az MDF elnökségi üléséről. 1989. június 11. LRA, MDF korai időszakának iratai, 1.4.3.1.2. Elnökségi ülések 1989. 8. doboz, 150. ő. e. 26 Jegyzőkönyv az MDF elnökségi üléséről. 1989. május 8. LRA, MDF korai időszakának iratai, 1.4.3.1.2. Elnökségi ülések 1989. 8. doboz, 143. ő. e. 216