Szeredi Pál (szerk.): A cselekvés fél éve. 1988 ősze - 1989 tavasza - RETÖRKI 40. (Lakitelek, 2019)

Szeredi Pál: Adalékok a Magyar Demokrata Fórum és a független szervezetek kapcsolatához (1988-1989)

Szeredi Pál: Adalékok a Magyar Demokrata Fórum... Kényszerpályán a Kerékasztalban Az ellenzéki szervezetek külön-külön tárgyaltak ugyan, ám egységüket - igaz, apró mozzanatokban különállásukat is - bizonyították március 15-e közös megünneplésével. A közös ünneplésre a Bajcsy-Zsilinszky Társaság, a Fidesz és az SZDSZ hívta meg a független szervezeteket. A koordinációs csoport első ülésére január 28-án került sor, és az ott jelen lévő Pálmány Béla bejelen­tette, hogy az MDF nem a hivatalos szervezetekkel, hanem a függetlenekkel kívánja megünnepelni március 15-ét.20 Az MDF ideiglenes elnöksége azt is szükségesnek látta, hogy nem csak Budapesten, hanem vidéken is közösen ünnepeljenek a független szervezetek, ezért erről külön nyilatkozatot tett köz­zé, melyet lehoztak a napilapok is. „A Magyar Demokrata Fórum ideiglenes elnöksége azt ajánlja a mozgalom tagjainak, hogy saját lelkiismeretük és a csoportjaikban kialakuló közös elhatározások alapján döntsenek az ünnep­lés módjáról. Az MDF állásfoglalása szerint a mai válságos, veszélyekkel és illúziókkal teli helyzetben feltétlenül szükséges az önszerveződő, független mozgalmak összetartása és közös fellépése, illetve az, hogy akik egyformán éreznek és hasonlóképpen gondolkodnak, azok közösen ünnepeljenek. Az ideiglenes elnökség ezért a független mozgalmakkal való közös ünneplést tartja az erkölcsileg leginkább megalapozott magatartásnak.”21 Március 15-e függetlenek általi megünneplése méltóságteljes és emlé­kezetes volt; bizonyította az alternatív szervezetek higgadtságát és erejét. Az MDF az ünnep előestéjén nagygyűlést tartott a Nemzeti Sportcsarnokban, az ünnep napjának estéjén pedig a Várban, a Dísz téren műsorral köszöntötte a nemzet ünnepét. Az esti rendezvényhez csatlakoztak az SZDSZ és a Fidesz külön gyülekező tagjai is. Március 15-e emelkedett ünneplése, a függetlenek felvonulásán részt vett mintegy százezer ember kellő súlyt adott az ellenzéki szervezetek politikai követelései napirendre tűzéséhez. Március végén a Független Jogász Fórum kezdeményezte nyolc ellenzéki szervezet találkozóját abból a célból, hogy az MSZMP-vel folyó tárgyalásokra egyeztetett véleményt alakítsanak ki. A jogászok kezdeményezését megelőzte Kőszeg Ferencnek és Magyar Bálintnak, az SZDSZ két prominens tagjának 20 Pálmány Béla tájékoztató levele az MDF Ideiglenes Elnöksége részére. 1989. január 30. LRA, MDF korai időszakának iratai, 1.15. Március 15. 56. doboz, 20. ő. e. 21 Vélemények március 15-e megünnepléséről. Népszabadság, 1989. február 10. 5. 213

Next

/
Thumbnails
Contents