Szeredi Pál (szerk.): A cselekvés fél éve. 1988 ősze - 1989 tavasza - RETÖRKI 40. (Lakitelek, 2019)
Marschal Adrienn: A független szervezetek megjelenése az Országgyűlésben Az 1989-es időközi választások a sajtó tükrében
1 Marschal Adrienn: A független szervezetek megjelenése... csoportot.23 Az utolsó nem politikai célú csoport az 1989. szeptember 6-án megalakult 20 főt tömörítő vállalkozói csoport volt, Morvay László vezetésével.24 A politikai változások szorgalmazásának szándéka nélkül, szakmai alapon és az egyes ágazati érdekek képviseletéért megalakult csoportok mellett a legnagyobb jelentősége a független képviselők csoportja létrejöttének volt, mivel ez már kifejezetten alternatívát nyújtó politikai alapon szerveződött. Megalakulásukat 1989. január 11-én tervezték, de a parlamenti ülésnap elhúzódása miatt25 erre csak január 24-én került sor. Először párton kívüli képviselők csoportja nevet választották, csak később változtatták meg nevüket független képviselők csoportjára. Alakuló ülésükre meghívtak minden olyan országgyűlési képviselőt, aki nem volt az MSZMP tagja. 97 meghívott volt, végül 51 fő részvételével alakultak meg.26 Elnöknek Fodor Istvánt, az Ország- gyűlés alelnökét választották, aki 1989 júniusáig töltötte be a tisztséget, az alelnökök pedig Benjámin Judit, Eke Károly és Márton János voltak.27 Meg- alakulási nyilatkozatukban - melyet az Országgyűlés elnökének küldtek meg - kifejtették: „...amennyiben nem szüntetik meg a pártfrakciót - meg kívánjuk alakítani a pártonkívüli képviselők csoportját. [...] Elsődleges célunk az, hogy ugyanolyan informáltságunk legyen, mint a pártfrakció tagjainak. [...] igényt tartunk minden olyan információra, amellyel a pártvezetés rendelkezik, s jelenleg csak a párttag képviselőket tájékoztatja. [...] Kérem szíveskedjék [...] szorgalmazni [...] azt is, hogy ha bármely a parlamentet bármiképpen érintő kérdésben a pártfrakció állásfoglalását kérik, ugyanakkor kérjék ki és vegyék figyelembe a pártonkívüli képviselőcsoport véleményét is.”28 A független képviselőcsoport jelentőségét mutatta az is, hogy a létrejövő, parlamenten kívüli szervezetek is velük törekedtek felvenni a kapcsolatot. 1989. április 14-én az MDF, május 22-én a Magyar Néppárt, június 19-én az SZDSZ, november 1-jén pedig a szociáldemokraták képviselőivel találkoztak. 23 Uo., 3962. 24 Tagjai: Borbély Sándor, Boros László, dr. Börcsök Dezső, Bubla Gyula, Csöndes Zoltán, Fiiló Pál, dr. Gágyor Pál, Gregor Péter, Juhász Ferenc, Juhász Mihály, dr. Képes János, Morvay László, Naszádi Ferenc, Nobis Ferenc, Szálai Géza, dr. Tallóssy Frigyes, Tarjányi Tibor, Tóth Attiláné, dr. Tóth János és Tulok András. Országgyűlési Napló, 1989. szeptember 28., 4822-4823. 25 Országgyűlési Napló, 1989. január 1., 13243. 26 Népszabadság, 1989. január 25., 1. 27 Magyar Nemzet, 1989. január 25., 3. 28 Országgyűlési Tudósítások, 1989. január 13., 6. 117