Zétényi Zsolt: „Göröngyös úton..." A Bajcsy-Zsilinszky Társaság története emlékeim és a források tükrében - RETÖRKI könyvek 39. (Lakitelek, 2019)
A BZST képviseletében
„Göröngyös úton.. 2011. évi CLI. törvény az Alkotmánybíróságról és elfogultságról így szólt: „62. § (1) Az alkotmányjogi panasz elbírálásában nem vehet részt az Alkotmánybíróság azon tagja, aki az indítványozónak vagy jogi képviselőjének a hozzátartozója, vagy az eljárás tárgyát képező bírósági eljárásban félként vagy egyéb módon, a bírói döntés meghozatalában bíróként részt vett. (2) Az indítvány elbírálásában nem vehet részt az Alkotmánybíróság azon tagja, akitől az ügy tárgyával összefüggő személyes és közvetlen érintettsége folytán az ügyben pártatlan, tárgyilagos, elfogulatlan döntés nem várható.” A személyes és közvetlen érintettség hiánya olyan szűk kizárási lehetőség, amely szerint az adott ügyben nem lehetne kizárni a bírót. Szinte közhely már, hogy a törvény megsemmisítésében meghatározó szerepet tulajdonítanak a köztársasági elnöknek, aki a törvényt Alkotmánybíróság elé vitte. A szigorúság azonban nem kellően megalapozott, ha figyelembe vesszük, hogy a köztársasági elnököt egy olyan politikai párt delegálta, amely az országgyűlési vitában nyíltan ellenezte a felelősségre vonás megnyitását. A köztársasági elnöknek természetesen nem lehetnek pártkötődései, ám kétségtelen, hogy sokakat sikerült szembeállítani az állampárti bűncselekmények miatt való felelősségre vonással. Márpedig ha társadalmilag és az Ország- gyűlésben erősen vitatott kérdésről van szó, és az alkotmányosság kérdése is megfelelő súllyal szerepel a vitában, nem róható fel a köztársasági elnöknek, ellenkezőleg, kötelességteljesítésként értékelhető, ha ilyen helyzetben Alkotmánybírósághoz utalja a vitatott törvényt. Ez az eljárás még nem pecsételte volna meg a törvény sorsát. Figyelembe kell vennünk ugyanakkor a kormány majdnem semleges, igen óvatosan támogató magatartását és a köztársasági elnök határozott pontokba foglalt kételyeit. Ez a helyzet már a döntési folyamat elején is bizonyos előnyt, esélytöbbletet nyújtott a törvény ellenzőinek, a megsemmisítő alkotmánybírósági határozatnak. Némileg árnyalja a képet, hogy a köztársasági elnök személyében nemcsak egy ellenzéki liberális párt jelöltje került az államfői székbe, hanem az állampárti diktatúra által megtiport, 1956-os múltú politikai elítélt személyét is látták benne az ugyancsak megtiport volt szabadságharcosok. Ez azonban az ügynek olyan morális vetülete, amely sajnálatosan nem volt meghatározó az elnöki döntés tekintetében. Az elszámolás a volt bajtársak irányában nem érdektelen történet. Joggal vethető fel az országgyűlési ellenzék szerepe is, hiszen az akkori ellenzéki pártok - néhány képviselőtől eltekintve - szemben álltak a törvénynyel. Kónya Imre felveti visszaemlékezésében, hogy az Országgyűlés egészének vagy túlnyomó, kétharmadot meghaladó többségének határozatával 216
