Földesi Margit - Szerencsés Károly: Két rendszerváltás Magyarországon - RETÖRKI könyvek 38. (Lakitelek, 2019)

Nyilvánosság, oktatás

_______________________________________________Nyilvánosság, oktatás

A nyilvánosság két sorsforduló időszak alatti összevetésekor nagyon határozottan ott tornyosul a cenzúra kérdése. Az államilag, illetve pártok által gyakorolt cenzúra (saját lapjaik esetében) nyilvánvaló. 1945-47 között ez az állami cenzúra kiterjedt például a tojás árának közlésére is (mert az többek közt „veszélyezteti a pénzügyi rendszert, a stabilizációt”). A pártcenzúra evidens volt, mivel pártok kaptak lapengedélyt. A marxista pártoknál politikai kérdésekben rend és fegyelem volt, de például esztétikai kérdésekben becsúszhattak „tévedések” (például egy-egy vers, regény, esetleg egy új épület megítélésében). Révai József (amikor nem ő volt a főszerkesztő) ilyen kérdésekben gyakran „bírálta” a párt lapját, a Szabad Népet is. Polgári lapoknál több volt a gond, lévén ott politikai platformok, autonóm egyéniségek is voltak. Dessewffy Gyula, majd Kovács Béla eltávolítása a kisgazdapárt lapjának éléről (a Kis Újságtól) koalíciós és pártbeli konfliktushoz is vezetett. Menesztették őket, igaz a megszálló szovjet hatóságnak is interveniálnia kellett.82

A rendszerváltoztatás kulcsévében a nyilvánosság szerepe döntő volt, legalábbis a felszínen kifejezte a gondolat- és véleményszabadság megjelenését. Igaz, korábban létezett szamizdat sajtó és irodalom, de ez olyan szűk kört érintett, hogy társadalmi releváció erejével semmiképpen sem járt. Ráadásul gyanús elemei is voltak, mert egy diktatúrában névvel, címmel ellátott szerkesztők feltüntetésével megjelenő orgánum háborítatlan megjelenése legalábbis kételyeket ébresztett sokakban a magyar szamizdat függetlenségét illetően. A „háborgatást” - úgy érezzük, szinte már várták, és provokálták is a szerzők, szervezők, de az egyre elbizonytalanodó rendszerben - ha rendészeti (belügyi) affinitás lett is volna a fellépésre az „ellenzéki” sza- mizdattal szemben, a politikai akarat már hiányzott. Részben az önelégültségből kifolyólag, ami jellemezte magát Kádár Jánost és éltes csapatát a het82 Szviridov „levelét” közli: Földesi Margit: A megszállók szabadsága... i. m., 444.

85