Földesi Margit - Szerencsés Károly: Két rendszerváltás Magyarországon - RETÖRKI könyvek 38. (Lakitelek, 2019)
A nemzet állapota
lássál204 (rablással, „jóvátétellel”, földreformmal, államosítással), azt kell mondjuk, a nemzet életképessége történelmünk során csak az 1241-es esztendőhöz mérhető nagyszerűséggel mutatkozott meg. Szándékosan említjük a tatárjárást, mert csak ahhoz fogható pusztuláson ment keresztül az ország 1944-A5-ben. De a már akkor is meglévő - vándorlás kori - túlélési ösztönök 1945-ben még működtek. Mert 813.591 lóból (1938) megmentettek valahogyan 325 ezret! Mert 1628 ezer juhból megmaradt kb. 340 ezer, a 3100 ezer sertésből is kb. egymillió. A háború nem kímélte e tenyészállatokat sem, az 1938-as tenyészbika állománynak például csak a negyedrésze maradt meg. Ennek ellenére a magyar kivitel 52%-át a mezőgazdaság adta 1946 júliusa és 1947 áprilisa között!205 Az iparról csak illusztrációként: 1938-ban az acéltermelés 6475,1 ezer q volt, 1945-ben 1287,8 q. Anapi acéltermelés 1938-ban 2012,0 tonna, 1946- ban 931,0 tonna, 1947 júniusában már 1656,0 tonna.206 A leglátványosabb a hidak újjáépítése volt. 1938-ban Magyarország 8373 híddal rendelkezett, ebből felrobbantottak 1404-et. Elsőként a medvei Duna-híd készült el, majd a szolnoki híd, valamint a tokaji, szentesi, algyői Tisza-hidak. 1946 januárjában készült el a budapesti Kossuth-híd,207 majd a Szabadság-híd és a déli vasúti összekötő híd. Az újjáépítés fantasztikus eredményeket hozott, elképesztően nehéz helyzetben, csodálatos helytállással. Nincs kétségünk afelől, hogy ebben a teljesítményben benne volt a nemzet bizalma a jövő iránt: a nagy többségé ______________________________________________A nemzet állapota 204 Szemléletes példaként érdemes megemlíteni, hogy az ország összes Duna- és Tisza- hídját felrobbantották! Összesen 28 db. volt belőlük. Egy évszázad alatt épültek fel. Helyreállításuk, pótlásuk az ezredfordulóig tartott. 205 317 millió Ft összegben. In.: Újjáépítő magyarok...i. m., 64. 206 Uo. 135. 207 Ezt később - a hatvanas évek elején - lebontották. Akadályozta a dunai hajózást, amelyhez pedig komoly kereskedelmi érdekek fűződtek. Sokan azt hitték, hogy „esztétikai érzék” szorult a magyar „fehér házba”. 175