Földesi Margit - Szerencsés Károly: Két rendszerváltás Magyarországon - RETÖRKI könyvek 38. (Lakitelek, 2019)

A választási rendszer

A választási rendszer mánypárt 1939-44-ig), a Magyar Megújulás Pártja (kormányon 1944-ben), a Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom (kormányon 1944. október 16. és 1945. április között), valamint más pártok is. Vagyis a külső hatalom által Magyarország élére ültetett pártok kizárták a választójogból elődeiket. A jogfosztás azonban lényegében „gumijogszabály” volt, mert bárkire lehe­tett alkalmazni: például aki „besúgó” volt, és felvette német hangzású nevét, elítélték, vagy csak eljárás indult ellene háborús vagy népellenes cselek­ményért vagy másért, földjét elkobozták, nem igazolták. A felsorolt 25 egye­sület révén ki lehetett zárni - egy vád alapján - a magyar középosztály ko­rábban befolyással bíró elemeit. Az adott politikai és közbiztonsági viszo­nyok közepette nem volt tanácsos ilyen esetekben „felszólamlani”, mert az ember könnyen az Andrássy út 60.-ban találta magát, onnan pedig a nép­bíróság elé vezetett az út. Kizárták azokat is, akik rendőrhatósági őrizet­ben voltak, vagyis működött a „célzatos internálás”, ami azt jelenti, hogy a választások időszakára a nemkívánatos elemeket internálhatták. Ezzel éltek is. De az szintén elég volt a kizáráshoz, ha a helyi hatóságok azt állították, hogy az illető a fasizmust támogatta, a magyar nép rovására politizált. Nem csodálkozhatunk azon, hogy 1945. november 4-én 4.774.653 ember adta le szavazatát. Mivel előzőleg 5.167.180 választásra jogosultat regisztráltak, ez igen magas arány volt így is (92,4%).133 A kizárások még inkább visszatetsző formája volt a hazai németség kol­lektív megfosztása a választójogtól. Akik ugyanis 1941-ben a népszámlá­láskor németnek vallották magukat, nem szavazhattak. Ez a már elhatáro­zott és utasításba kapott kitelepítésükkel függött össze. A végrehajtás során azok közül is kiszállítottak embereket, akik német anyanyelvűnek, de ma­gyar nemzetiségűnek vallották magukat. A kijelölésnél, illetve a mentesí­133 Nem feledkezhetünk meg arról, hogy százezrek voltak még hadifogságban, illetve Nyugaton menekültként, akik „természetesen” nem szavazhattak. A világháborús ember­veszteség is óriási volt. 125

Next

/
Thumbnails
Contents