Földesi Margit - Szerencsés Károly: Két rendszerváltás Magyarországon - RETÖRKI könyvek 38. (Lakitelek, 2019)
Egyház
formátus - egyházfi ártotta bele magát, kivívva a magyar „progresszió”, vagyis a globalizmus hazai ötödik hadoszlopának dühét és teljes elutasítását. A katolikus egyház ilyen kilengést nem tűrt meg. 1997-ben a magyar állam egyezményt kötött a Szentszékkel, amely hosszú idő után rendezte a viszonyt a Vatikán és Magyarország között." Az egyezményt Horn Gyula szocialista miniszterelnök írta alá, és igen rossz néven vette, hogy a katolikus papok (plébánosok) - ahogy ő állította - az 1998-as választási kampányban az MSZP ellen dolgoztak.99 100 Későbbiekben magának az „egyháznak” a megjelölése körül keletkezett vita (szintén a globalizmus európai intézményeinek bevonásával), vagyis arról, hogy egyháznak lehet-e nevezni olyan csoportokat, amelyek nyilvánvalóan nem lelki-vallásos tevékenységet folytatnak, hanem például kereskedelmit. A kérdés még nem dőlt el. Lényege természetesen az egyház, a vallás relativizálása, ami ért, és érhet is még el részsikereket. E propagandában élen jár az egyetemesség zászlóshajója, az amerikai filmgyártás, de ezer „Da Vinci-kód” sem ért fel a szintén amerikai Mel Gibson Jézus-filmjének hatásához. (Gibsont meg is próbálták ellehetetleníteni.) Mindenesetre fontos összefüggés, hogy az egyház és a nemzet hasonló kihívásokkal küzd, hasonló támadásoknak vannak kitéve, éppen ezért természetes és szoros szövetségesek kell, hogy legyenek. Ennek felismerése a politikai és az egyházi oldalon is alapvető, az együttműködés formáinak kimunkálása pedig nagyon körültekintő kell, hogy legyen. Ez a szövetség azonban erős elhivatottságot is ad. A vallásos hitet és az egyházat („történelmi egyházakat”) nem fog sikerülni likvidálni, így talán a nemzetet sem. S ha ezek fennmaradnak, a civilizációnk is életképes marad.101 Két rendszerváltás Magyarországon_______________________________ 99 Az egyezmény aláírására 1997 májusában került sor Rómában. Az egyik kormánypárt, az SZDSZ elhatárolódott a megállapodás tartalmától. 100 Horn Gyula: Azok a kilencvenes évek. Kossuth, 1999, 30-32. 101 Érdekes azonosság, hogy az említett Mel Gibson alkotta meg talán a leghatásosabb filmet egy civilizáció bukásáról az Apocalypto című alkotásában. 100