Szőcs Zoltán: A Szabó Dezső Emléktársaság mint emlék. A Hunnia Folyóirat megszületése és kimúlása - RETÖRKI könyvek 37. (Lakitelek, 2019)
A Hunnia Folyóirat megszületése és kimúlása - Mellékletek
Mellékletek Tisztelt Központi Kerületi Bírósági A "Hunnia - a magyar szellem önvédelme" o. folyóirat 1991.július 25-én megjelent 21.száma 35.oldalán az itt másolatban csatolt és '.'Vonalban itthon a Triton!" Kezdetű közlemény jelent meg. Sz a közlemény legalábbis négy valótlan tényállítást tartalmaz rólam. E valótlanságok és az e- zekból levont, a közleményben olvasható politikai következtetések sértik személyhez fűzódó jogaimat. í&nthogy az inkriminált közlemény szerző feltüntetése nélkül jelent raeg, azért a folyóirat felelős szerkesztője, Kunszabó Ferenc tartozik felelősséggel. Kun3zabót 1991.július 29-én ajánlott levélben hivtam fel arra, hogy az általam megadott valós tényeket helyreigazításképpen tegye közzé folyóiratában. E felhívásnak az időközben megjelent augusztusi számból láthatólag nem tett eleget. Kárán a t.Biréságot, hogy az alábbiakban megadott valós tények figyelőmbe vételével állapítsa meg 8Zemélyhez fűződő jogaim sérelmét, és kötelezze az alperest nyilvános helyreigazításra, valamint marasztalja el e per költségeiben. 1991.szept.4. Tisztelettel A Hunnia közleménye szerint "Rákosi idején már minisztériumi főosztályvezető" voltam, a tény ezzel szemben az,hogy minisztériumi előadd, ill".főelőadó voltam. Nem felel meg a valóságnak,hogy "a forradalom után mint sztálinistát büntetésből lefokoztak",sk valóság ezzel szemben az,ho®? 1955 őszétől 1958 nyaráig különböző iskolákban mint pedagógus dolgoztam, 1958 nyarán kerültem a Népszabadsághoz,de a Hunnia állításával ellentétben nem újságíróként,hanem mint sajtddokumentátor az archívumban. Valótlan,hogy "csak a nyolcvanas években" lettem demokrata ellenzéki, a való ezzel szemben ez,hogy már 1973 novemberében letartóztattak ős 1974 májusában jogerősen egy évi fegyházra Ítéltek izgatás óimén. /Gad6 György/ \üja ágiréV Országgyűlés i. képvis elő ^^EETTBp., Magyar! I.u.2. 8/18. sz. melléklet 209