Szőcs Zoltán: A Szabó Dezső Emléktársaság mint emlék. A Hunnia Folyóirat megszületése és kimúlása - RETÖRKI könyvek 37. (Lakitelek, 2019)

A Hunnia Folyóirat megszületése és kimúlása - Az első másfél év (2-17. számok)

A HUNNIA folyóirat... gyilkos odavetéseket Bodor Pál, Eörsi István, Aczél Tamás, Ancsel Éva, Határ Győző alakját illetően, illetve tiszteletköröket Milotay István vagy Schöpflin Aladár körül. Bognár József intranzigensen liberálisellenes volt, de - és ezt akkor még nem lehetett látni, talán csak némileg sejteni ugyanilyen erővel keresztény­ellenes is. Évekkel később, miután már ő is megvált a Hunniától, megjelent néhány tanulmánykötete, amikben leplezetlenül és nyíltan szembehelyezkedik a szerinte életellenes, torz és beteg világképet képviselő, eleve halálra ítélt kereszténységgel, amely helyett vagy zavaros és anakronisztikus ősi Nap­vallásokat4, vagy a keleti miszticizmus repertoárját ajánlja. Amennyire én tudom, ő maga is katolikus teológiát végzett eredetileg, de élete sajnálatos módon valahol kisiklott, már fel sem szentelték, mert abbahagyta hittani ta­nulmányait. Egy biztos: nálunk közzétett írásainak ereje, gyilkos lényeglá­tása, tudással megalapozott érvrendszere Bognár írásait a Hunnia politikai publicisztikájának élére helyezik. Nagy következetességgel látogatta szerdai szerkesztőségi megbeszéléseinket, sőt azon túl is jelentkezett. Mindig, min­den felmerülő kérdésbe beleszólt, ismertette álláspontját, amit gyakran el is fogadtunk. Rövid idő múltán Kunszabó bizalmas emberévé nőtte ki magát, érthető és egyáltalán nem meglepő, hogy az én kirúgásom után (1992. október 14.) rövid időre ugyan, de Bognár vette át a szerkesztési munkát. * * Dr. Sebestyén Béla atomfizikushoz méltó fegyelemmel is kikezdhetetlenséggel fogalmazta cikkeit. Tudóshoz méltó józansága, higgadt bölcsessége, a témáit alaposan körbejáró, de jól érthető, egyszerű nyelvezetű esszékultúrája a Hun­nia legtekintélyesebb publicistájává emelik, még akkor is, hogy csupán 7 írá­sát közöltük a Hunnia vizsgált időszakában.5 Sebestyén mély gondolkozású, a felszín helyett az alapokat pásztázó közíró volt, átfogó, lényegi elemzések szerzője. Zsigerileg gyűlölte a liberalizmus minden létező változatát, még a XIX. századi, úgynevezett „nemzeti liberalizmust” is veszélyesnek és kárté­konynak tartotta. Emlékezetesen kiemelkedő tanulmánya volt a 33. számunk­ban megjelent Dörzsöltek kora, amely egyike a rendszerváltozás társadalmi, 4 Bognár József maga is alapított és bejegyeztetett egy ilyen egyházat, melynek további sorsáról nem tudok. 5 Evekkel később, már mint a Havi Magyar Fórum szerkesztője, elértem, hogy Sebestyén Béla állandó és megbecsült szerzőnknek számítson ott is. 130

Next

/
Thumbnails
Contents