Szőcs Zoltán: A Szabó Dezső Emléktársaság mint emlék. A Hunnia Folyóirat megszületése és kimúlása - RETÖRKI könyvek 37. (Lakitelek, 2019)
A Hunnia Folyóirat megszületése és kimúlása - A kor és az ő szelleme
A kor és az ő szelleme Janics Kálmán beszélt általunk kiadott, kultikus munkájáról, A hontalanság éveiről. A rendezvényre a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem egyik előadójában került sor. Még plakátot is nyomattunk az eseményre. (Lásd: 1. sz. melléklet) A nagy lendületű indulás hamar kifáradt, a próbálkozások nem jöttek be. Egyedül Janics Kálmán - Illyés Gyula előszavával megjelent - nagy munkájának volt üzletileg érzékelhető sikere. Kunszabó tanulmánykötete iránt (A halál pillanatai) mérsékelt volt az érdeklődés, a kellően végig nem gondolt, rendkívül magas példányszámban kinyomtatott dokumentumkötet (1956-Az ENSZ Különbizottság jelentése) viszont a kutyának sem kellett. Az eladatlan példányok a nyakunkon maradtak, hogy aztán később további költséget nyeljen el megfelelő tárolásuk, őrzésük. A könyvkiadási fiaskó újra aktuálissá tette a folyóirat megjelentetésének tervét. Hónapokon át álmodoztunk róla, míg végül 1989 májusában kimondatott a döntés: ősszel megindítjuk a Hunnia Füzeteket. A folyóirat nevének első eleme nyilvánvalóan adódott a kiadó nevéből, de a „Füzetek” már az én kérésemre került oda, ugyanis mindvégig Szabó Dezső klasszikus nagy vállalkozása, a Ludas Mátyás Füzetek példája lebegett előttem. Megléptük a lapindításhoz szükséges jogi lépéseket, és megállapodtunk az összes gyakorlati részletben is: az én Király utca 73. sz. alatti (akkor még Majakovszkij utca) lakásomon lesz a szerkesztőség, és alapvetően ketten fogjuk irányítani a lapot: Kunszabó és én, oly módon, hogy a felelős szerkesztői posztot én viselem. Maga Kunszabó elsősorban laptulajdonosként, lapfenntartóként tekintett magára, de természetesen aktívan részt vett a szerkesztésben. Aztán valamivel később bekapcsolódott a munkánkba Dézsma György is. Dézsma Gyuri, aki Kunszabó ismeretségi köréből került ki, csak a 4. számtól szerepel az impresszumban. Halk szavú fiatalember volt, frissen diplomázott erdőmérnök. Nem igazán volt lételeme a lapszerkesztés, mérsékelten vette ki részét belőle, írni keveset írt, de mindig megbízhatóan jelen volt, ha kellett. Aztán, amikor végzettségének megfelelő állást talált, távozott is tőlünk. Távozásakor tituláltam őt viccesen „dezertor redaktor”-nak. Még később, negyedikként Bognár József csatlakozott a szerkesztéshez: eleinte csak szerző volt, a 14. számtól már szerkesztőként szerepel az impresszumban, a 24.-től főmunkatárs, az én menesztésemtől, vagyis a 36. számtól pedig már gyakorlatilag felelős szerkesztő. De ne fussunk ennyire előre. 111
