Szőcs Zoltán: A Szabó Dezső Emléktársaság mint emlék. A Hunnia Folyóirat megszületése és kimúlása - RETÖRKI könyvek 37. (Lakitelek, 2019)
A Hunnia Folyóirat megszületése és kimúlása - A kor és az ő szelleme
A kor és az ő szelleme rakpart kőpárkánya előtt áll egy ősz hajú, szemüveges, idős férfi világos ballonkabátban, és nagy odaadással olvassa a kezében lévő, széthajtott, láthatólag politikai napilapot. Mivel mindkét kezére szüksége van, teli bevásárló szatyrát a lábához tette a járdára. A Duna másik partjáról, a ködből, mint valami Himalája, hatalmas erővel, némán emelkedik ki és dominálja az egész jelenetet a magyar Parlament soktornyú, monumentális épülete. Fényképészeti trouvaille. Az igazság volt a drogunk A kor kulcsszava: a rendszerváltozás. De valójában a jellemző sajátsága a kisebb-nagyobb változások néha hisztérikus, állandó, már-már alig követhető, mindenre kiterjedő özöne. Mindenre kiterjedő - stílusra, modorra, politikai hangvételre, médiumokra, szimbólumokra, egyéni szabadságjogokra, szellemi és gazdasági lehetőségekre, vállalkozásokra -, de a rendszerre a legkevésbé! Ezt a tragikus tényt viszont akkor még csak nagyon kevesen ismerték fel. A rendszerváltozás vonata vitathatatlanul elindult, pöfögött, döcögött, fékezett, gyorsult pontosan úgy, ahogyan egy útban lévő vonatnak tennie kell. Mi néztünk ki az ablakon, örömmel konstatáltuk, hogy változik a táj, de akkor még csak alig-alig volt közöttünk olyan éles szemű magyar, aki észre is vette a csalást: menni megyünk, de csak körbe. Távolodni nem távolodunk indulási helyünktől. Ez a jelenség eszembe juttatott egy analógiát. Az 1987-es lakiteleki sátorozásnak volt egy kevésbé ismert résztvevője, Tóth Károly Antal, aki rövid beszédében azt fejtegette, hogy ő bizony nem szólásszabadságot akar, hanem a beleszólás szabadságát, mivel „a szókimondás még nem a demokrácia: a beleszólás joga, az a demokrácia. ” Azt hiszem a változgatások tömege úgy viszonylik a rendszerváltozáshoz, mint a szólás a beleszóláshoz. Elszánt rendszerváltoztatási buzgalmunkra nagyon jellemző volt, hogy nem annyira szellemileg, történelmileg, ideológiailag voltunk felkészültek, sokkal inkább erkölcsünkben, igazságtudatunkban volt erőnk. Ez elvitathatatlan és valódi erő volt, de a tényleges rendszerváltozás kikényszerítésére nem volt elégséges. Nagyon érdekes és árulkodó volt a viszonyunk a már-már szakrális elemként kezelt igazsághoz: úgy véltük, hogy az igazság puszta kimondása, a felmutatása, mint valami varázsige szükségszerűen megváltoztatja a dolgok menetét. Mert, hogy az lehetetlen, hogy minden a régiben maradjon azt követően is, hogy mi rámutattunk hazug mivoltára. Ha valakiről kitudódik, 109
