Házi Balázs - Jónás Róbert (szerk.): Hitel repertórium 1988-1992 - RETÖRKI könyvek 36. (Lakitelek, 2018)
Dippold Pál: A hittel teli Hitel - Emlékeim egy korszakos lapról
Dippold Pál A hittel teli Hitel... mondják ma is a nyárspolgárok - hogy megtehette, hiszen bohém művészember volt. Ez persze az égvilágon semmit nem jelent, ha csak azt nem, hogy valaki egyszerűen nem hajlandó kényelmetlenül, feszengve, összevissza hazudozva és mindenféle társadalmi kényszernek eleget tenni akarván leélni az életét. Csurka Istvánt éppen elsöprő erejű életszeretete és a többség által irigyelt szabadsága tette fiatalságától kezdve egyre népszerűbbé. Szépírói tehetségét nem vitatták munkásságának ebben a részében, csupán élete alkonyán, amikor már évtizedeken át a politikai publicisztika mestereként megalkotta a Magyar Fórumban hatalmas mennyiségű és óriási hatású írásait, következett be a talán egyetlen kisiklás: kisregényt tett közzé folytatásokban, a Magyar Fórumban. A paródiának szánt írás teli volt napi politikai utalásokkal, erőlködő viccelődéssel. Csurka ezt nyilván felismerte, élete hátralévő néhány évében aztán már nem próbálkozott hasonlóval. Ám pályája kezdetétől - a Színművészeti Főiskola híres író-dramaturg csoportjának tagjaként (Szakonyi Károly, Galgóczi Erzsébet, Moldova György) - szinte első publikációitól kezdve vállára vette a hírnév. Sikeres, népszerű íróvá vált, a dráma és a kispróza formáiban alkotott értékes darabokat. A fővárosi művészvilág jellemző figurája volt, legendák keringenek lóversenyszenvedélyéről, a Fészek Művészklub-béli tréfáiról, akár még liberálisnak is mondható hölgyügyi kapcsolatairól, a rendszerváltás idejére már szinte mitikus alakká vált. Ebben, mondjuk, fent említett társai sem voltak más helyzetben. Akkoriban az irodalomnak lényegesen nagyobb szerepe volt a hétköznapi életben, mint ma, egy Galgóczi-regény vagy Moldova-szo- ciográfia megjelenése, egy Szakonyi- és Csurka-színdarab bemutatója nagy, közbeszédet meghatározó esemény volt. Az is természetesnek mondható, hogy az átlagtól eltérő, különleges tehetségű emberek előbb-utóbb összeütközésbe kerülnek azzal a hatalmi szerkezettel, ami a tömegek életét irányítja. Az a fajta derűs bátorság, amellyel Csurka István például egyszerűen nem volt hajlandó hazudni, hamar magára húzta a kommunista kultúrpolitika vezetőinek figyelmét. A társadalmi gondokat elkendőzni nem hajlandó, a mindig az összmagyarság érdekeit képviselő, a történelmi igazságtalanságokat a maguk véres valóságában - Trianon, 1956 - elmondó Csurka Istvánt próbálták ugyan megfogni, de ez senkinek nem sikerült. 1956 után internálótáborba zárták, rávették, hogy Kistarcsán aláírja az ügynöki beszervezéséről szóló papírt, aztán, amikor kiengedték, és Csurka soha senkiről semmit nem jelentett, éppen úgy nem tudtak mit kezdeni vele, mint azzal, hogy műveinek időnkénti betiltása és szilenciumra ítélése miatt sem veszítette el kedvét, nevetve evett-ivott a Fészekben, és tette meg tétjeit az ügetőn. Csurka István, ha csak testi alkatát 69
