Házi Balázs - Jónás Róbert (szerk.): Hitel repertórium 1988-1992 - RETÖRKI könyvek 36. (Lakitelek, 2018)
Dippold Pál: A hittel teli Hitel - Emlékeim egy korszakos lapról
Dippold Pál A hittel teli Hitel... a Kádár-rendszer egyik leggyakrabban hangoztatott és legerőteljesebben hangsúlyozott tétele volt, hogy az 1956-os forradalom nem volt más, mint a Köztársaság téri lincselők átmeneti diadala. (A híres, az egész világsajtót bejárt képsor, melyen hét felemelt kezű ávós úgynevezett kivégzéséről adnak hírt, manipuláció. Mint utóbb kiderült, egyikőjük sem halt meg. A felkelők a sérülteket azonnal ellátták, kórházba vitték, többen közülük ma is élnek.) Solymár József a jeles újságíró-író Szolnoki tanú címmel teszi közzé ebben a rovatban 1956-ról szóló jegyzeteit. Szemközt Szesztay András emlékezik Bibó Istvánra. Meglepő és megrendítő, ahogy a Hitel 22. oldalán Pásztor Emil, a tudós nyelvész egy 1956. novemberi elsejei újságról, a Szabad viharsarok című csongrádi lapról ír. Talán ő az egyetlen, aki 1989-ben észrevette, hogy a cím fölött nem a „Világ proletárjai egyesüljetek!” jelmondat áll, hanem a szózat első mondata, csupa nagybetűvel szedve „HAZÁDNAK RENDÜLETLENÜL LÉGY HÍVE, OH MAGYAR...”. Többek között a 14. aradi vértanúról, Kazinczy Gáborról alapos kutatások után könyvet író nyelvész professzor éppen azzal a méltóságteljes, visszafogott, kicsit szégyenlős attitűddel húzza bele nemzeti imánk történetét, annak stilisztikai és nyelvi elemzését a dicsőséges 1956-os napokba, mint ahogy vélhetően 1956-ban a magyar értelmiség színe-java élt. A Világ-Szem rovat mesteri módon illeszkedik a lap első részéhez. 1968. augusztus 21-én az orosz tankok ugyanúgy lerohanták Prágát, mint tizenkét évvel korábban Budapestet. Lubomir Feldek idézi meg ezeket az időket, egyrészt egy konferencián elhangzott beszéd írott változatában, másrészt a Tankok a prágai utcán című versével. Azt nem mondhatjuk, hogy kísérteties a hasonlóság a magyarokat és a cseheket ért gyalázat között, nem hasonlóság ez, hanem maga a nemzetgyilkos kommunista rendszer. A lap közepén egy addig példátlan fénykép-összeállítás mutatja meg 1956 emblematikus alakjait, a Kádár-hóhérok áldozatait. Fegyelmezetten elrendezett képek sorakoznak, rajtuk Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maiéter Pál, Nagy Imre és Szilágyi József. Az oldalon csak képek, alattuk a nevek, a születési évszámok és a halál dátuma szerepel. Egyszerűségében méltóságteljes, mondhatnánk, büszke fekete-fehérségében sokkal többet mond el 1956-ról, az azóta eltelt évtizedekről és a jelenről, mint száz tudálékos tanulmány. Azt hihetnénk, hogy a Hitel Nagy Imre-számának első fele már mindent elmondott, amit el lehet mondani az újratemetés előtt. Ám a megdöbbentő képösszeállítás után valamiféle fájdalmas folytonosság elvisz egy húsz évvel későbbi tragédiához, Latinovits Zoltán 1976. júniusi öngyilkosságához. A 49
