Szeredi Pál (szerk.): Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja - RETÖRKI könyvek 35. (Lakitelek, 2018)

Lakiteleki találkozó, 1988. szeptember 3-i jegyzőkönyve - A második rész levezető elnöke Für Lajos

Szabad György és mások kiegészítéseivel együtt. Végül szeretnék rátérni ar­ra a közleményre, amelyet itt Csoóri Sándor ismertetett előttünk. Először egy praktikus észrevételem volna. Tudomásom szerint kedden a politikai bizottság állást foglal az aradi tárgyalásokkal kapcsolatban.127 Na most, ha történetesen a keddi állásfoglalással kapcsolatban még lenne véle­ménye a Demokrata Fórumnak, akkor az történik, hogy itt most lezárunk egy állásfoglalást, amit itt Csoóri Sándor ismertetett, és egy újabb kritikai ész­revételt, vagy esetleg, ha a keddi állásfoglaláshoz szükséges, újabb pontot nem tudunk beiktatni. Énnekem az volna a javaslatom, két napról van szó, várjuk meg ezt a keddi állásfoglalást, és akkor hatalmazzuk föl a Demokra­ta Fórum vezetőségét, hogy szükségszerűen a Csoóri Sándor által ismerte­tett szöveghez képest még a mi nevünkben is, ránk hivatkozva is betoldjon egy szükséges részt, vagy azt, amit ez a politikai bizottsági állásfoglalás megkíván. [Bekiabálás: előtte kell!] Igen, hát így is lehet mondani, hogy előtte kell, hát gondoljuk meg. Végül egy bejelentésem volna. A Bajcsy-Zsi- linszky Baráti Kör szeptember 26-án egy erdélyi vitát rendez a Jurta Szín­házban, itt hívom föl a figyelmet arra, hogy egy kerekasztalbeszélgetésről lesz szó, a szakma és ennek a kérdésnek a legkülönbözőbb, kiváló szakem­berei fognak vitatkozni, szeretettel meghívlak benneteket. Köszönöm! [Taps] FÜR LAJOS: Köszönöm szépen Vigh Károly hozzászólását. Máris meg­kérdezem, hogy ki ért egyet azzal a javaslattal, amit Vigh Károly... Hogy tudniillik csak kedd után reagáljunk majd. [Bekiabálások: nem!] Kérem, leszavaztuk, marad az eredeti elgondolás, hogy előbb hozzuk nyilvános­ságra.128 Következik Czakó Gábor, Czakó Gábor után Varga András, dr. Var­ga András, és végül Jeszenszky Géza. Itt jelenteném be, Vigh Károly hoz­Lakitelek. 1988. szeptember 3. - jegyzőkönyv_______________________ 127 Az MSZMP Politikai Bizottsága valóban tárgyalt 1988. szeptember 6-án az aradi ta­lálkozó tanulságairól. 128 A Csoóri Sándor által ismertetett nyilatkozatot az MDF nyilvánosságra hozta ugyan, de arról Magyarországon egyetlen sajtótermék sem számolt be. 94

Next

/
Thumbnails
Contents