Szeredi Pál (szerk.): Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja - RETÖRKI könyvek 35. (Lakitelek, 2018)
Lakiteleki találkozó, 1988. szeptember 3-i jegyzőkönyve - A második rész levezető elnöke Für Lajos
sabbat, a kihirdetett halálos ítéletet. Pedig valahol a minimum, a tárgyalási feltétel ekörül keresendő. A világért nem akarnék rögtönözni, mert ebben rettenetes nagyot lehet tévedni. Ez is egy szakma, a diplomácia, de az ösztönöm azt súgja, hogy nem szabad ezt összemosni, és ebben a mi nyilatkozatunkban sem szabad összemosni ezeket a dolgokat. Köszönöm szépen. [Taps] FÜR LAJOS: Megköszönöm Lugossy László felszólalását, és elnézést kérek tőle, hogy várni kellett a fölszólalására. Vigh Károly következik. Vigh Károly után Czakó Gábor, Varga András és talán még Jeszenszky Géza. Fél ötkor a délutáni tanácskozás befejeződik, utána a késő délutáni következik. [Bekiabálások] Nem. Szünet lesz, és akkor öttől megyünk tovább, de az eredeti terv az volt, hogy fél ötre befejezzük ezeket az alapdokumentumokat, és akkor utána öttől hétig vagy fél nyolcig a konkrét teendőkről beszélünk, hogy mik lesznek a teendőink a szervezéssel, a fórumokkal és egyáltalán a közeli programokkal kapcsolatban. Elnézést. VIGH KÁROLY126: Kedves Barátaim, mint láthatjátok, nem előadást tartok, nincsenek papírszeleteim. Először szeretnék rátérni a talán fő kérdésre, az alapítólevélre. Őszintén szólva én abban reménykedtem, hogy valaki a Demokrata Fórum részéről itt most fölhasználva éppen ezt az alkalmat, legalább egy rövid értékelést fog adni a megtett útról. Gondolom, erre feltétlenül szükség van. És majd novemberben vagy valamikor máskor megindul a folyóirat, a lap, a Hitel vagy nevezzük akár Fórumnak, én is inkább a Fórum... [Bekiabálás: Nem! Hitel!] akkor erre lehetőség nyílik, mert véleményem szerint feltétlenül szükséges erről a megtett útról egy nagyon objektív, nagyon önkritikus értékelés. Én még azt is hozzátenném, nemcsak a Demokrata Fórum által megtett útnak az értékelése szükségeltetik, hanem valamennyi demokratikus szervezetnek a tevékenységéről, most már végre azt hiszem, elérkezett az ideje annak, a történelmi szükséglet is megkívánja, Lakitelek, 1988. szeptember 3. - jegyzőkönyv_______________________ 126 Vigh Károly történész, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság alapító elnöke. 92