Szeredi Pál (szerk.): Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja - RETÖRKI könyvek 35. (Lakitelek, 2018)

A tanácskozáson felszólalók rövid életrajza

pusztában. 1944 őszén kezdte meg egyetemi tanulmányait Budapesten, ahol Bereczky Albert gyülekezetén keresztül bekapcsolódott a svéd diplomácia (Raoul Wallenberg) embermentő tevékenységébe. Miután 1950-ben meg­szerezte a jogi diplomáját, politikai okokból nem lépett jogi pályára, az öt­venes években alacsonyabb képesítést igénylő munkákat végzett. 1956-ban részt vett a Keresztény Ifjúsági Szövetség megalakításában. A felkelés leve­résének napjaiban Ravasz László közvetítésével felvette a kapcsolatot Bibó Istvánnal, a forradalom államminiszterével, akinek letartóztatásáig munka­társaként dolgozott az Egyetemi Könyvtárban. A megtorlások idején rend­szeresen látogatta a bebörtönzöttek és kivégzettek családtagjait. A hatva­nas években a Magyar Tudományos Akadémia munkatársaként részt vett az előző évtized során üldözött tudomány, a szociológia újjászervezésében. El­sősorban az oktatás és a környezetvédelem összefüggéseivel foglalkozott. Amikor Csehszlovákia megszállása elleni tiltakozásuk miatt a Szociológiai Intézet vezetőit 1968 után elbocsátották, Szesztay Andrásnak is megszűnt az a szakmai elismertsége, amelyet addig élvezett. Az Országgyűlési Könyv­tárban, később a Városépítési Tervező és Tudományos Intézetben (VÁTI) kapott munkát, és alkalmi feladatokat végzett a Hazafias Népfront számára. 1986-ban nyugdíjazták. 1987-ben részt vett a lakiteleki találkozón, majd a rendszerváltás után a Magyar Demokrata Fórum Etikai Bizottságának tagja­ként tevékenykedett. Varga András (1946) közgazdász, újságíró 1968-ban elvégezte a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet, majd 1970-ben a Magyar Újságírók Szövetségének újságíró iskoláját. A Világgazdaság munkatársa, és a Business International kiadványainak bu­dapesti tudósítója lett. 1974-1975 között a Nemzetközi Ellenőrzési és Felü­gyeleti Bizottság tagjaként Dél-Vietnamban járt. Hazatérte után a Világ- gazdaság rovatszerkesztője 1983-ig, majd 1993-1996 között a lap főszer­kesztő-helyettese. Közben 1993-ban és 1997-ben dolgozott a Kápé, 1983- 1992 között a Figyelő, és 1996-1998 között a Napi Gazdaság szerkesz­Lakitelek. 1988. szeptember 3. - jegyzőkönyv_______________________ 276

Next

/
Thumbnails
Contents