Szeredi Pál (szerk.): Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja - RETÖRKI könyvek 35. (Lakitelek, 2018)
Lakiteleki találkozó, 1988. szeptember 3-i jegyzőkönyve - A harmadik rész levezető elnöke Fekete Gyula
hogy nem tudnám megfelelő pontossággal a jelenlévők számára elmondani, márpedig úgy érzem, hogy ez a mondanivaló lényege. Elnézést is kérek az erőszakosságom miatt. Ez egy, kettő, három, négy és öt oldal. Gyorsan fogok olvasni. „A társadalom demokratikus önszerveződése és a politikai rendszer átalakítása. Magyarország általános társadalmi, politikai válságának demokratikus megoldásához a politikai intézményrendszer gyökeres megváltoztatása szükséges. Az átalakítás két alapelve legyen: az alapvető emberi jogok garantálásán keresztül megvalósuló társadalmi önszerveződés; az állami intézmények és a társadalmi, politikai szervezetek szétválasztása, és az állam- hatalmi ágak elválasztása, belső egyensúlya. E két alapelv következetes érvényesítésével megvalósulható politikai célunk: a független társadalmi ön- kormányzatok közvetlen demokráciája és a többpártrendszerű parlamentáris demokrácia összhangján alapuló politikai rendszer. Célunk érdekében a magyar nemzetnek a társadalmi önszerveződési folyamat felgyorsítását és a politikai intézményrendszer demokratikus átalakítását javasoljuk. A demokratikus társadalmi önszerveződés során feltétlenül meg kell valósítani a következőket: A társadalom szabadságának súlyos akadálya ma is a centralizált, uralmi szellemű közigazgatási intézményrendszer. A megyék nem eleven gazdasági-társadalmi egységeket igazgatnak, így a területi önkormányzatok kialakulását puszta létükkel is gátolják. A társadalmi demokrácia megteremtésének első lépése, ezért a megyerendszer helyett városkörnyéki igazgatást létrehozó demokratikus önkormányzati-közigazgatási reform legyen. Az állami szakigazgatás helyi szervezeteit külön kell választani a nép- képviseleti intézményektől, és a szakigazgatást az önkormányzati testületek ellenőrzése alá kell helyezni. A tanácselnököket addig is közvetlen szavazással válassza meg az egész lakosság. Az ország területeinek fejlődésbeli egyenlőtlenségei egyre nőnek. Demokratikus területfejlesztési politika szükséges a helyi társadalom aktív részvételével. A helyi gazdasági polgárosodás kibontakoztatása érdekében meg _________________________________________________Légrádi Tibor 117