Szeredi Pál (szerk.): Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja - RETÖRKI könyvek 35. (Lakitelek, 2018)
Lakiteleki találkozó, 1988. szeptember 3-i jegyzőkönyve - A harmadik rész levezető elnöke Fekete Gyula
[MESTER ÁKOS] Jó lenne, hogyha erről, amit most elmondott, erről közvetlenebb tudomást szereznének az emberek. Nem csinálok titkot abból, hogy tegnap valakinek mondtam, hogy én be fogok számolni ma a Demokrata Fórum alakuló üléséről. S az illető azt válaszolta nekem, hogy ő ezt nem hiszi. Kérdeztem, hogy miért, és az illető azt mondta, hogy azért, mert bizonyára nem fogják engedni. Kérdeztem, hogy ki. Azt mondták, a kormány. Esetleg ebből a megjegyzésből és még más hasonló jelekből is az az észrevételem, hogy nagyon sokan alábecsülik a kormány toleráló képességét. [1FJ. MAROSÁN GYÖRGY] Én azt hiszem, nem egyszerűen a kormány toleráló képességét becsülik alá, hanem azt a változást, ami az elmúlt években végbement. Lehetséges, hogy erre a beszélgetésre egy évvel ezelőtt nem kerülhetett volna sor, most sor került, és egy év múlva biztosan egészen más dolgokról is nyugodtan beszélgethetünk. [MESTER ÁKOS] Köszönöm szépen. [MŰSORVEZETŐ] A rádió politikai magazinját hallják, folytatjuk...’' [Taps a lakiteleki sátorban.] FEKETE GYULA: Azt hiszem, nagyon-nagyon régen érezhettük azt, hogy egy tisztes tolmácsolást hallunk, mert ez egy tisztességes és tisztes tolmácsolása volt az alapítólevélnek is és egyáltalán az itteni összejövetelünknek is. Úgyhogy azt kell mondjam, hogy én a magam nevében legalábbis megköszönöm azoknak, akiket a köszönet illet ez ügyben, hogy ilyen tisztességgel tolmácsolták a lakiteleki találkozónkat. Most pedig, ahogy már az előttem való elnöktársam, a buktatott elnöktársam megígérte, átadnám a szót Légrádi Tibornak, aki elhozta hozzánk a szárszói fiatalok üzenetét, csak arra kérem, hogy rövidítve, mert hiszen nagyon sok tennivalónk van még, amennyire lehet, tömörítse, és utána Vásárhelyi Miklós következnék. Itt van? [„Elmentek már!”] Elment? Ez nagy kár. Glatz Árpád fog utána következni akkor. Itt van? [,,Ő is elment... Itt van!”] Itt van, azt mondják. Jó. Köszönöm szépen. Tessék. Lakitelek. 1988. szeptember 3.- jegyzőkönyv_______________________ 114