Szekér Nóra et al.: Utak a Teleki térről. Esszék és tanulmányok a 75 éves M. Kiss Sándor tiszteletére - RETÖRKI könyvek 34. (Lakitelek, 2018)
N. Pál József: "Minden Egész eltörött…"?
N. Pál József „Minden Egész eltörött...”? Amikor Puskás Ferenc meghalt, a hozzá leginkább méltó búcsú nem idehaza, hanem Madridban, a Santiago Bernabéu Stadionban esett meg - egyetlen hangos szó nélkül! Közel százezren ültek a lelátókon, a kezdőkör Real felé eső részén a csapat tagjai ölelték át egymást, világklasszisok könnyeztek, Raultól, Casillason és Sergio Ramoson át a nem is spanyol Roberto Carlosig, akik a magyarságára mindig kényes, de ott menten „spanyollá” (is) lett csodát nem is láthatták játszani. Halk dallam szólt egyetlen gordonkán, s a százezernyi ember csöndje bármely szónoklatnál beszédesebb volt abban a pillanatban, ahol a történelem és a jelen egy lelki, érzelmi erőtérben döbbenetesen öszszeért. Hát, így is lehet! Tudjuk, a posztmodern a történetiség mibenlétére nézve vállaltan tanácstalan, már a históriai alapú értelmezés lehetőségét is eleve megkérdőjelezi, s ez a módi nagyon intellektuálisnak és nagyon vonzónak tetszik sokaknak valamiért. Tudunk-e egyet és együtt érezni még ebben az ellenszélben tehát, vannak-e közös kegyelmi pillanataink nekünk, mai magyaroknak, vagy csak a mindent szétziláló, már a Teremtéstől való törvényeket is megkérdőjelező, az „egység” lehetőségét eleve tagadó módit követhetjük valamiféle eszement „píszí” jegyében, ha éhen nem akarunk halni legalább? M. Kiss Sándor életét, művét, történészi, pedagógusi pályáját, feladattudatát csak e főbekólintó kérdés szálkeresztjében tudom, s csak így vagyok hajlandó szemlélni és értelmezni. Azét az emberét, aki a tanárom is volt történetesen, s az értelmes, ám emocionálisan, akár szakrálisán, közösségi tétként megélhető - ha tetszik, az Ady-féle - Elet és a Minden pártján áll ma is, elkötelezetten és rendületlenül. Kedves Sanyi! „Múlik az idő...” - énekelte Máté Péter a megismerkedésünk idején, amire legyintettem (legyintettünk?) akkor, de ami valósággá lett számunkra immár. Igen, be is telik majd nekünk, „szép csendesen ereszkedünk alá, mint a harangóra súlya [megérkezünk], s nincs kéz, amely az órát még egyszer fölhúzná”, ahogy Sütő András írta legszebb könyve, az Anyám könnyű álmot ígér nyitányaként. Ám „addig van remény..." folytatnám Máté Péterrel tovább, hisz’ most élünk, „most élsz, most vigyázz, hogy jó csináld, / mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát..." Sanyi! Ha életeden végignézek, azt látom, hogy ezt a hibát Te nem követted el. Mint a természet törvénye szerint gyarapodó növény, olyan a Te pályád, a változó históriai idő szorításában eredve, nőve, lombosodva, aztán termőre fordulva persze, s ez nemcsak most, a háromnegyed százados fordulóhoz érve 197
